Védettebb kerékpáros útvonalak
Hivatal visszajelzése
Az Ecseri út és a Határ út közötti fejlesztés a megvalósítás folytatása.
Október 12-én elkezdődik az új kerékpáros kapcsolat kialakítása az Üllői úton, az Ecseri út és az Ady Endre út közötti szakaszon. A fejlesztés célja, hogy összekapcsolja a már meglévő kerékpáros útvonalakat és biztonságosabb, közvetlenebb közlekedési lehetőséget teremtsen a kerékpárral közlekedőknek a külső kerületek irányába. A kerékpárral közlekedők egy egységes, összefüggő útvonal részeként használhatják majd az új szakaszokat. A projekt befejezése előreláthatólag november végére várható.
Az Üllői út a főváros egyik fontos közlekedési tengelye, amelynek a Kálvin tér és a Népliget közötti szakaszán 2023-ban jött létre összefüggő kerékpáros hálózat. A most induló fejlesztés ezt a hálózatot hosszabbítja meg a külső kerületek felé, kapcsolatot teremtve az Üllői út mentén már kialakított kerékpárutak, a szervizúton vezető kerékpáros útvonal, valamint a kispesti Ady Endre út és a Wekerle-telep felé vezető útvonalak között.
A beruházás két részből áll: az Ecseri út és a Dési Huber utca közötti szakasz az úgynevezett Kiskorrekciós beavatkozások program keretében, míg az Ecseri út és a Határ út közötti fejlesztés egy korábbi fővárosi közösségi költségvetési ötlet részeként valósul meg.
Új kerékpáros kapcsolatok az Ecseri úti csomópontnál
Az Üllői út és az Ecseri út kereszteződése, valamint a Dési Huber utcai átvezetés között kerékpáros kapcsolat létesül az Üllői út mindkét oldalán. Ez egyszerűbb és közvetlenebb áthaladást tesz lehetővé a csomópontban, és megkönnyíti a környező kerékpáros útvonalak elérését.
Az Ecseri út és a Dési Huber utca közötti szakaszon, a Mester Árpád tér mellett, az Üllői út útpályájától és a gyalogosfelülettől is elválasztott, járdaszintű kerékpáros útvonal épül. Ezzel párhuzamosan az Üllői út kifelé vezető oldalán megújul a teljes aszfaltburkolat, miközben a három forgalmi sáv megmarad. A fejlesztés emellett kifelé haladva összekapcsolja a Mester Árpád tér két oldalán már korábban kialakított kerékpárutakat.
Az Üllői út belváros felé vezető oldalán a Ceglédi úti csomópontnál új kerékpársáv készül, amely közvetlenül kapcsolódik majd a már meglévő belvárosi irányú kerékpársávhoz. A Dési Huber utca vonalában új kerékpárút-átvezetés létesül az Üllői úton, ahonnan a kerékpárral közlekedők a belváros felé folytathatják útjukat.
Összekapcsolják az Üllői úti és az Ady Endre úti kerékpáros útvonalakat
A Dési Huber utcától a Határ út irányába a kerékpáros közlekedés az Üllői út mellett futó szervizúton folytatódik, ahol kerékpáros nyomok jelölik majd az útvonalat. A Mester Árpád tér és Határ út között így végig biztosított lesz a kétirányú kerékpározás a szervizúton.
A Ferde utca és a Határ út csomópontjában a biztonságos átvezetés érdekében kibővítik a meglévő két középszigetet. Az új kerékpáros átvezetés összekapcsolja az Üllői úti útvonalat a kispesti Ady Endre úti kerékpársávval, és lehetővé teszi a Wekerle-telep felé vezető kerékpáros útvonalak elérését is.
Közlekedési információk
A munka körülbelül másfél hónapig tart, a kerékpáros felületek várhatóan november végére készülnek el. Az útburkolatmarás és aszfaltozás idején az érintett útszakaszokon időszakos sávszűkületekre kell számítani. A Budapest Közút és a BKK arra kéri az autóval közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel haladjanak, és mindig kövessék az ideiglenes forgalmi rend jelzéseit.
Biztonságosabb, akadálymentesebb városi közlekedés
A Kiskorrekciós beavatkozások program célja, hogy kisebb léptékű, gyorsan megvalósítható fejlesztésekkel hozzon érzékelhető javulást Budapest közlekedésében. Az új gyalogátkelőhelyek, középszigetek, akadálymentesített csomópontok és kerékpáros kapcsolatok biztonságosabbá és kényelmesebbé teszik a közterületek használatát minden közlekedő számára.
A város több pontján megvalósuló beruházások a Budapest Közlekedésbiztonsági Stratégiájában megfogalmazott célokat szolgálják, és a Vision Zero elveit követik, amelyek szerint a közlekedési rendszernek a lehető legnagyobb védelmet kell nyújtania az emberi hibák ellenére is. A fejlesztések kiemelt figyelmet fordítanak a sérülékeny közlekedők, különösen a gyalog és a kerékpárral közlekedők biztonságára.
Ez a program is hozzájárul ahhoz, hogy Budapest közterületei élhetőbbé, biztonságosabbá és könnyebben használhatóvá váljanak.
a Budapest Közút és a Budapesti Közlekedési Központ közleménye
Elkészült a XI. kerületben a Szerémi út – Galvani utca kereszteződés kerékpáros átvezetése is. Ezzel a projekt valamennyi tervezett tevékenysége megvalósult.
Az ötlet megvalósulása hamarosan befejeződik, néhány hét, és az utolsó helyszín munkálataival is elkészülnek. A projektről ebben a cikkünkben írunk bővebben, a helyszínekről térképes lista is elérhető.
Lezárult a „Védettebb kerékpáros útvonalak” projektek közbeszerzése, már zajlik a kivitelezés. A munkálatok szakaszosan, várhatóan július elejéig zajlanak az alábbi helyszíneken.
Térképen ITT TEKINTHETŐ MEG. (Halász Áron aktív- és mikromobilitási csoportvezető)
- Ferihegyi gyorsforgalmi út – Üllői út: táblázás és pollerek kihelyezése a felüljáró alatt – május 19.
- XXI., II. Rákóczi Ferenc út (Rózsa utca, Transzformátor utca, Vas Gereben utca átvezetéseknél): piros burkolatfestés – május 19-i hét
- XIII., Kámfor utca: piros burkolatfestés és betonelemek a kétirányú kerékpárút mentén – május 19-i hét
- X., Kerepesi út – Pogány utca: piros burkolatfestés – május 19-i hét
- XXI., Kossuth Lajos utca – Jókai utca: piros burkolatfestés – május 19-i hét
- X., Könyves Kálmán körút – Üllői út: piros burkolatfestés – május 19-i hét
- XXII., Nagytétényi út – Vágóhíd utca: piros burkolatfestés – május 19-i hét
- XIII., Pap Károly utca – Gömb utca: piros burkolatfestés – május 19-i hét
- XI., Pázmány Péter sétány: piros burkolatfestés – május 19-i hét
- XIV., Nagy Lajos király útja – Dorozsmai utca: piros burkolatfestés – május 19-i hét
- XXI., Weiss Manfréd út – Wein János út: piros burkolatfestés – május 19-i hét
- Hungária körút (Kerepesi út és Stefánia út között): a Volán-buszállomás melletti kerékpárút korrekciója – május 26-tól
- VIII., Kőbányai út: kis úszósziget kiépítése – május 26-i hét
- XIV., Thököly út 31. előtt: poller kihelyezése – június első hete
- Andrássy út – József Attila utca: kerékpársáv összekötése, és a csomópont kerékpáros komfort- és biztonságnövelése – június első hete
- Dózsa György út (Hősök tere mellett): kerékpársáv kialakítása – június első hete
- IV., Váci út (Árpád út és a 2A főút csomópontjai): piros burkolatfestés – június második fele
- XI., Szerémi út – Galvani utca: kerékpáros átvezetés módosítása – június második fele
- Bajcsy-Zsilinszky út – az Alkotmány utcai csomópont, valamint a Bajcsy-Zsilinszky - út Podmaniczky – Nagymező utcai csomópont kerékpáros biztonságának növelése – július eleje