Vissza

Üres lakás pazarlás!

Leírás

A Fővárosban, és a kerületekben sok üres lakás van, ám a lakhatási válság mégsem csökken. Az Utcáról Lakásba! Egyesület célja, hogy az üres lakásokba bérlők költözhessenek: nyugdíjasok, otthontalanok, családosok is. Ehhez az Egyesület vállalja, hogy támogatja a beköltözőket. Javaslom, hogy a Főváros támogassa a lakásfelújításokat. Az Egyesületnek van gyakorlata abban, hogy üres lakásokat részvételi módon újítsanak fel, jelenleg több, mint 70 bérlő él már náluk. Javaslom, hogy a Főváros támogassa elsősorban a saját, és másodsorban a kerületeknél található üres lakások részvételi felújítását. Ez azt jelenti, hogy a lakásokat a leendő bérlők, és az Utcáról Lakásba! Egyesület önkéntesei újítják fel, együtt teszik lakhatóvá. Ez az Önkormányzatnak is kedvező, és a leendő bérlővel végzett szociális munkának is az első lépése. Minden bérlő a saját erejéhez mérten vesz részt a munkában, bekapcsolódása révén megtanul egy sor készséget a lakás fenntartásával, karbantartásával kapcsolatban, amelyek megerősítik, és biztonságosabbá teszik a lakhatását. Az ötletet főváros szerte meg lehet valósítani, egyfelől a Fővárosi önkormányzat saját tulajdonú lakásain, másfelől pedig lehetőséget lehet nyitni arra, hogy a kerületek is beszálljanak a programba, egy-egy lakás bevonásával. Javaslom, hogy a Főváros működjön együtt az Egyesülettel. Javaslom, hogy a Főváros állja a lakásfelújítások anyagköltségét, és a szakmunkák elvégeztetését vagy díját, a lebonyolítást pedig bízzák az Egyesületre.

Feltöltött képek, dokumentumok

Ismerd meg, hogy a beadott ötlet milyen formában került szavazólapra letisztázott szöveggel, adott esetben más hasonló ötletekkel összevonva.
Oszd meg másokkal is!
Sorszám
587
Kategória
Gondoskodó Budapest
Helyszín
Egész Budapest
Időszak
2020/2021
Állapot
Szavazáson nyert, megvalósítás alatt áll
Beküldés
N/A, 2021.04.14.

Ne maradj le a közösségi költségvetéssel kapcsolatos legfontosabb hírekről és eseményekről! Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevelet körülbelül havonta egyszer küldjük ki, abban kizárólag a közösségi költségvetéssel kapcsolatban adunk információt, tájékoztatást, és a jövőben bármikor leiratkozhatsz róla.

Feliratkozás