Élőszavas, ágy melletti mesemondás hajléktalan, beteg embereknek a BMSZKI egyes telephelyein.

Leírás

A BMSZKI két telephelyén (Könyves Kálmán körút, Szabolcs utca) szeretnénk a programot megvalósítani. Ezeken a helyszíneken 28 kórteremben 148 beteg, lábadozó hajléktalan embert látnak el. Az érintett osztályok: krónikus osztály, ápolási osztály, két lábadozó osztály. A mesemondást meseterapeuta, művészetterapeuta, mesemondó végzettségű emberek fogják végezni, akik szociális munkás diplomával és a hajléktalan ellátásban szerezett tapasztalatokkal is rendelkeznek. Élőszavas mesemondást tervezünk, tehát a történeteket nem felolvassuk, hanem fejből, szívből meséljük. A világ népmese kincséből fogunk válogatni. A megvalósításban négy szakember vesz részt, akik rendszeresen, kéthetente látogatják majd az érintett intézményeket. Egy-egy kórteremben kb ½ órás jelenlétet tervezünk. Szükség esetén, a beteg emberek igényeihez igazodva, egyéni mesemondás is történhet. Húsz kórteremről van szó, tehát ez alkalmanként kb. 10 óra mesélést jelent a két helyszínen.

Miért jó, ha megvalósul az ötleted?

A hajléktalanság egy rendkívül összetett hiányállapot, amely beteg emberek esetében még súlyosabb hiányokat, több kiszolgáltatottságot jelent. Különösen igaz ez, ha ágyban fekvő, vagy mozgásukban korlátozott emberekről van szó. A megoldatlan lakhatási helyzettel sokszor együtt járnak lelki, mentális problémák, reménytelenség, alacsony szintű önbecsülés, magány, depresszió, szorongás, kilátástalanság, céltalanság, motiválatlanság, feldolgozatlan veszteségek, traumák miatti sérülések. Az élőszavas mesemondás egy három szereplős aktivitás, ahol kölcsönösen hatnak egymásra az abban résztvevők: a mesemondó, a mese hallgatója és a történet. Amiben a mese segíteni tud: oldja a szorongást, a magány érzését, mintákat közvetít, aktivizál, példákat és ellenpéldákat, követhető utakat mutat, támaszt nyújt, közösséget teremt. A népmese azért képes ezekre, mert sok évszádos, letisztult, kipróbált, tapasztalatokon alapuló tudást közvetít. Mindezt észrevétlenül, s mégis rendkívül hatékonyan teszi.

Helyszín

Szabolcs utca 33-35

Hivatal visszajelzése

Az ötlet a lakossági támogatási szakaszban bejutott a 300 szakmai értékelésre kerülő javaslat közé. Támogatók száma: 238
Sorszám
3293
Előzetes kategória
Esélyteremtő Budapest
Helyszín
XIII. kerület
Időszak
2024/2025
Állapot
Szakmai értékelés alatt
Beküldés
Soós Mária, 2025.01.30.
Oszd meg másokkal is!