Leírás
Minden önkormányzat területén vannak olyan civil szervezetek, amelyek a legkülönbözőbb élethelyzetekben fontos támogatók tudnak lenni az emberek számára. Sorstárs segítő csoportok, gyászfeldolgozás, betegség a családban, lakhatási helyzet változása, magány, jogi képviselet stb. Az önkoris lehetőségeken kívül a helyi civil lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatás is szuper lenne, akár az önkorik épületének ajtajára kifüggesztve, akár mindazon fórumokon csokorba szedve, ahol az önkoris lehetőségekről rendre hírt adnak.
A civil falakat tehát önkormányzatonként hoznám létre, hogy a nagyszámú szervezetek közül a helyieket emeljük ki. (Azok közül is az etikusnak minősíthető szervezeteket,amire van szűrő)
Miért jó, ha megvalósul az ötleted?
Az ötlet fenntarthatósága leginkább az info időszakonként kötelező frissítést jelenti kb., ami viszont az önkori és a civilek kapcsolódását, együttműködését is segítheti. A helyiek, amikor egy intézménytől várnak segítséget, ahol laknak, vélhetően találkoznak az önkorival, ahol a segítségre nézve egy helyi, szélesebb palettát ismerhetnek meg, de minimum találkoznak azzal, hogy érdemes kutatniuk, milyen sokféle segítséggel találkozhatnak még az önkori mellett is. Ez egyrészt edukatív,másrészt praktikus segítség is az emberek számára, ráadásul a "lakosság" támogatóinak együttműködését is előmozdítja picit.