Vissza

Fedelet a fedél nélkülieknek - fedél nélküliekkel együtt

Leírás

Az elgondolás egész Budapestre vagy az egész országra is vonatkozik, mivel a hajléktalanok problémája szinte mindenhol megjelenik. Az ötlet alapján olyan régi, lakatlan (önkormányzati vagy állami tulajdonban levő, esetleg magánszemélytől felvásárolható) épületek átalakításába lehetne bevonni a hajléktalanokat, melyek alkalmasak lehetnek önkormányzati vagy állami bérlakásnak, és melyeket később a projektben résztvevő hajléktalanoknak lehetne kiadni. Ez nem csak az utcán élők (legalábbis egy részének) elhelyezését oldaná meg, hanem azt is, hogy legyen egy bejelentett lakcímük, mely a munkavállalást is elősegítené a későbbiekben. Az épületek felújításában célszerű felkutatni azokat a hajléktalanokat, akik jártasak valamilyen mesterségben, de minden hajléktalan részt vehetne a projektben, aki szeretne dolgozni. A nőket be lehetne vonni rászorulóknak történő főzésbe, ételosztásba, ruhakészítésbe, stb. A munkavégzés történhetne közfoglalkoztatásban is akár, később pedig az állam vagy önkormányzat által kezdeményezett további felújítási vagy bármilyen más jellegű munkálatokban vehetnének részt megfelelő irányítás mellett. Nyilván nem fog minden hajléktalan sorban állni, de azoknak ez lehetőség lehet, akik szeretnének maguknak jobb életkörülményeket teremteni. Nehézkes lehet a hajléktalanok közötti "toborzás", illetve hátrány lehet a magát meggondoló ember.
Ismerd meg, hogy a beadott ötlet milyen formában került szavazólapra letisztázott szöveggel, adott esetben más hasonló ötletekkel összevonva.
Oszd meg másokkal is!
Sorszám
148
Kategória
Egész Budapest
Helyszín
Egész Budapest
Időszak
2020/2021
Állapot
Szavazáson nyert, megvalósítás alatt áll
Becsült költség
250 millió Ft
Beküldés
N/A, 2021.04.14.

Ne maradj le a közösségi költségvetéssel kapcsolatos legfontosabb hírekről és eseményekről! Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevelet körülbelül havonta egyszer küldjük ki, abban kizárólag a közösségi költségvetéssel kapcsolatban adunk információt, tájékoztatást, és a jövőben bármikor leiratkozhatsz róla.

Feliratkozás