1-21 elem, összesen: 594
Helyi - kis ötlet
Közösségi kert Albertfalván
Közösségi kert létrehozása Albertfalván, a Karcag utca végén.
Helyi - kis ötlet
Zebra a Villányi úton a Szent Margit Gimnázium előtt
Gyalogátkelőhely létesítése a XI. kerületi Villányi úton a Szent Margit Gimnázium és a villamosmegálló között.
Egész Budapest
Ingyenes hulladékudvar kialakítása
Létesüljön ingyenes hulladékudvar a belváros vonzáskörzetében.
Nyitott Budapest
Ingyenes közösségi könyvtár a játszótereken
Budapesti játszótereken szabadpolcos közösségi könyvszekrények felállítása, amik fejlesztik a látogatók körében a közösségi szellemet, segítik a fenntarthatóságot.
Zöld Budapest
Közösségi gyümölcsöskert
Kísérleti jelleggel közösségi gyümölcsöskert, erdőkert létrehozása önkormányzati területen, illetve csonthéjasok (dió, mogyoró, mandula), fűszernövények telepítése egyes parkokban.
Nyitott Budapest
Fenntartható kerékpáros ügyességi pálya
Építsünk a XVII. kerületben természetes talajon, természetes és újrahasznosított anyagokból kerékpáros ügyességi pályát, ahol egészen kezdő színtű bringások is tudnak játszani, gyakorolni.
Egész Budapest
Kevesebb eldobott szemét
Az eldobált szemét mennyiségének csökkentése érdekében az elavult vagy rossz helyen lévő szemétgyűjtők helyett korszerű fedett, illetve szelektív gyűjtést is lehetővé tévő szemetesek kihelyezése a város azon pontjain, ahol a szemetelés problémája kiemelkedő. Emellett ötletes kampánnyal is fel lehet hívni a figyelmet a szemetelés problémakörére.
Nyitott Budapest
Sportpályák létesítése, közösségi tér kialakítása gimnázium közelében
Üres, nem használt közterületen sportpályák és közösségi tér létrehozása.
Helyi - nagy ötlet
Közvécé az Árpád híd budai oldalán
Az Árpád híd budai oldalán nyilvános illemhely létesítése.
Helyi - nagy ötlet
Parkmegújítás a Flórián térnél
Elsősorban az utak járhatóságára fókuszálva a park megújítása, az esővíz elvezetése, beszivárogtatása.
Helyi - nagy ötlet
Talajkapcsolatos fák a Rákóczi úton
Dézsás fák helyett talajkapcsolatos fák telepítése a Rákóczi úton a Keleti pályaudvar és a Blaha Lujza tér között olyan szakaszon, ahol a közműhelyzet ezt lehetővé teszi.
Nyitott Budapest
Budapesti játszóutcák
Két játszóutca kialakítása, amelyek rendszeresen felszabadulnak a forgalomtól és megnyílnak a környék lakossága előtt. Rendelkezhetnek fixen elhelyezett játékokkal, vagy játékra is alkalmas elemekkel (pl. felfestések, domborzati elemek, trambulin, mászóeszközök, utcabútorok).
Helyi - nagy ötlet
Illemhelyet a városmajori játszótérre
Nyilvános mosdó létesítése a játszótér közepén álló házikóban vagy annak közelében.
Nyitott Budapest
Bérelhető teherbiciklik
A város különböző részein teherkerékpárok bérlése internetes foglalási lehetőséggel.
Egész Budapest
Babakocsis közlekedés megkönnyítése BKV megállókban
BKV megállók kialakításán való javítás, annak érdekében, hogy babakocsival és kerekesszékkel könnyebb legyen megközelíteni, elhagyni a megállót, illetve a járművekre fel- és leszállni.
Helyi - kis ötlet
Kerékpáros infrastruktúra a Déli pályaudvarnál
Az Alkotás utcán a Déli pályaudvartól a Széll Kálmán tér felé kerékpáros infrastruktúra kiépítése.
Nyitott Budapest
Közösségi irodahasználat innovatív kisvállalkozásoknak
Közösségi iroda kialakítása korai fázisú innovatív kisvállalkozásoknak, ahol budapesti székhellyel működhetnek, illetve részt vehetnek közösségfejlesztő eseményeken és segítséget kaphatnak különféle jogi és szakmai kérdésekben.
Helyi - kis ötlet
Erdei fejlesztő tornapálya létrehozása
Természetközeli tornapálya, játszótér kialakítása – lehetőleg a Népszigeten –, ami szenzomotoros tornával fejlesztené azokat a gyerekeket, akiknek a mozgás- vagy idegrendszeri fejlődése segítségre szorul.
Zöld Budapest
Villamossín-zöldítés
Bazalt zúzalékos villamospályák beültetése extenzív növényzettel, melynek alacsonyabb a gondozási költsége, nem szükséges az állandó öntözés, kaszálás. Próba jelleggel a költségkeretből kihozható szakaszon, ha beválik, további pályaszakaszokon is.
Helyi - nagy ötlet
Csapadékvíz-mentesítés elszivárogtatással a Csillaghegyi-öblözetben
A burkolt felületekről összegyűlő csapadékvíz elszivárogtatása az utcák legmélyebb pontjain a zöldsávba süllyesztett szikkasztó cellák segítségével, amelyekhez résfolyókák vezetik a vizet.
Helyi - kis ötlet
Rendezett zöldterület a Határ útnál
A Határ úti metróállomásnál a felüljáró alatt lévő lerobbant terület helyett rendezett zöldfelület kialakítása.
1-21 elem, összesen: 594