Vissza

Közösségi szerelde

Leírás

A Repair café egy holland zöld modellprogram, aminek itthon már voltak szárnybontogatásai, de jelenleg nem működik ilyen hely a fővárosban. Ez lenne a hely, ahol magad megjavíthatod a holmidat: amihez rendelkezésre állnak a szerszámok, és a szakértő segítség, aki segít az önálló javításban, vagyis nem helyetted csinálja meg, hanem segít abban, hogy magad javíthasd meg , illetve megmondja hol szerezd be hozzá az alkatrészeket. Találkozóhely, ahol az emberek megosztják egymással tudásukat, idejüket. A műhelyt idősávosan előre fizetve lehetne használni, ebből kerülne kifizetésre a rezsi, illetve lehetne venni újabb eszközöket és bővíteni a műhely profilját, kapacitását. A főváros biztosítaná a helyet hozzá és az alapfelszerelést, amit közösségi összefogással fel lehetne újítani. A működtetést pedig egy formális vagy nemformális szervezet/csoport végezné, akivel a főváros szerződne pályáztatás útján, olyan feltételekkel, amik garantálják a közösség érdekeit és a fenntarthatóságot.

Min szeretnél változtatni?

Kevés a szerviz és a szakember. Ha valami elromlik, rögtön a szemétbe dobjuk. Ez lenne a hely, ahol magad megjavíthatod a holmidat segítséggel, egy találkozóhely, ahol az emberek megosztják egymással tudásukat, idejüket.

Helyszín

A helyszín Budapest Főváros Vagyonkezelő oldaláról lett kiválasztva

Feltöltött képek, dokumentumok

Kapcsolódó hivatkozás

Ismerd meg, hogy a beadott ötlet milyen formában került szavazólapra letisztázott szöveggel, adott esetben más hasonló ötletekkel összevonva.
Oszd meg másokkal is!
Sorszám
958
Kategória
Nyitott Budapest
Időszak
2021/2022
Állapot
Szavazáson nyert, megvalósítás alatt áll
Beküldés
N/A, 2021.12.13.

Ne maradj le a közösségi költségvetéssel kapcsolatos legfontosabb hírekről és eseményekről! Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevelet körülbelül havonta egyszer küldjük ki, abban kizárólag a közösségi költségvetéssel kapcsolatban adunk információt, tájékoztatást, és a jövőben bármikor leiratkozhatsz róla.

Feliratkozás