Leírás
Korábban a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. önkormányzati intézmény Kesztyűgyár Közösségi Ház divíziójában ez a program valósult meg, melynek célcsoportja elsősorban az idős vagy inkább idősebb korosztály volt, de alapvetően bárki részt vehetett a foglalkozáson. Sajnálatos módon azonban, miután mindenhol azt hangoztatták mennyire fontos a felzárkózás digitálisan, a digitális világban, mennyire le vannak maradva főleg az idősebb korosztály a ezen ismereteket illetően, megszűntették. A Kesztyűgyár Közösségi Ház együttműködésével megvalósulhat a program. Bizton állíthatom, hogy a kiírt három kategóriát illetően kettőt minden gond és probléma nélkül lefed, mely nem csupán a programnak, hanem a Kesztyűgyár Közösségi Ház hitvallásának köszönhető. Természetesen megfelelő eszközökkel, mely egyszeri beruházást jelentene. Kb. 10-15 számítógép, szoftverekkel, illetve Cellular tabletek. Előbbi az általános ismeretek, még utóbbi a mobil eszközök ismeretére vonatkozóan.
Min szeretnél változtatni?
Elsősorban az idős vagy idősebb korosztályt érinti a program. Amellett, hogy az idősebb korosztály felzárkózását segíti elő, úgy a társadalmi különbségek csökkentése is megvalósulhatna, ha nem is célzottan vagy közvetlenül, mint közvetett módon, de mindenképpen működőképes lehetne. A járvány megjelenésével mindenhol azt lehetett hallani és olvasni, hogy digitálisan milyen nagymértékben le vagyunk maradva társadalmi szinten. Ez a program ezt kívánja célzottan orvosolni.
Helyszín
Kesztyűgyár Közösségi Ház, 8. kerület, 1084 Budapest, Mátyás tér 15.