Panel tetők zöldítése

Leírás

Pár éve költöztünk a Pillangó parkba, ahol több 10 emeletes panel ház található. Ezen házaknak a tető része, a lakók által csak kivételes helyzetben használható, a mozgás akkor is gyakorlatilag egy szűk dróthálóval fedett folyosóra korlátozott. A tetők területének nagy része teljesen kihasználatlan, pár szellőzőtől eltekintve, illetve némelyik ház ideiglenesen bérbe adja a terület egy részét különböző szolgáltatók antennáinak. Véleményem szerint, ezeket a nagyobb felületeket könnyen lehetne kisebb közösségi kertekké, vagy növényekkel borított pihenő területekké alakítani. Ezen kívül akár méhek illetve egyéb beporzók lakhelyéül is szolgálhatna - mint ahogy erre látunk példát más magas épületeken is Budapesten. Természetesen a megvalósíthatósághoz szükséges lenne a tetőszerkezetek megfelelő szigetelésére (hogy a felső emeleten lakók életet semmilyen módon ne befolyásolja a változás), illetve a biztonságos körülmények megteremtésére (korlát telepítése).

Feltöltött képek, dokumentumok

Hivatal visszajelzése

Kedves Ötletgazda! Mint arról emailben is értesítettük, a részvételi költségvetési tanács a benyújtott ötletét nem javasolta szavazólapra tenni. Köszönjük a megértését! Nyitott Budapest Osztály
Ismerd meg, hogy a beadott ötlet milyen formában került szavazólapra letisztázott szöveggel, adott esetben más hasonló ötletekkel összevonva.
Sorszám
402
Kategória
Zöld Budapest
Helyszín
XIV. kerület
Időszak
2020/2021
Állapot
Szakmai jóváhagyást nyert, tanács elutasította
Becsült költség
50 millió Ft
Beküldés
N/A, 2021.04.14.
Oszd meg másokkal is!