Közösségszervezés, előadások, interaktív workshopok, játékosított ismeretterjesztés

Leírás

A rendszeres nyilvános közösségépítő programok nemcsak fejlesztik a kulturális életet, ismeretterjesztőek és szórakoztatóak, de még össze is hozzák az egymás közelében lakó embereket, ún. társadalmi tőkét teremtve. Ez pedig mindannyiunknak hasznára válik, egymásra odafigyelő, a helyi közügyekért tenni akaró közösségeket hozhat létre. Ezen célok mentén, a bevált gyakorlatokat (Nyitott Műhely, Manyi, Auróra) követve, kiterjesztve és továbbfejlesztve elősegítjük, hogy többféle rendszeres program álljon rendelkezésre. Megteremtjük a szükséges technikai hátterét, és megszervezzük, hogy a programok híre jobban eljusson a lakossághoz. Például fővárosi helytörténeti témájú interaktív előadás-sorozatot indítunk, különböző helyszíneken, mindig az adott környéket bemutatva. Ez pedig ahhoz is hozzájárul, hogy még inkább sajátunknak érezzük Budapestet. Mindezen tervekhez a 2. kerületi Margit-negyed példáját és tapasztalatait is szeretnénk alapul venni.

Miért jó, ha megvalósul az ötleted?

Egy városrész hangulatát meghatározza, hogy vannak-e helyi közösségei. Ha nincsenek, akkor az emberek nem tesznek a környezetükért, a szemetelőre vagy akár a rongálóra sem szól rá senki. A másik végletet a falvakból ismert összetartó közösségek jelentik, ahol az emberek vigyáznak egymásra és a közös életterükre, és a lakásukon kívül is otthonosabban érezhetik magukat. Ez utóbbihoz visznek közelebb minket a közösségépítő programok, ezért az előnyeit azok is élvezik, akik nem vesznek részt a programokon. Az ilyen előadások, workshopok összességében sokkal nagyobb társadalmi hasznot hoznak, mint amennyi bevételük lehet jegyárakból vagy adományokból. Ezért érdemes ezeket pénzügyileg segíteni és logisztikai segítséget nyújtani nekik, például az események meghirdetésében és az ideális helyszín megtalálásában. Vagy felderíteni olyan kihasználatlan helyiségeket, ahol méltányos bérleti díjért, reklámért és a logisztika átvállalásáért cserébe további rendszeres programoknak adhatunk helyet.

Hivatal visszajelzése

Az ötlet a lakossági támogatási szakaszban nem jutott tovább a 300 szakmai értékelésre kerülő javaslat közé. Támogatók száma: 128
Sorszám
3434
Kategória
Nyitott Budapest
Időszak
2024/2025
Állapot
Nem kapott elegendő lakossági támogatást
Beküldés
Endre Csóka, 2025.01.31.
Oszd meg másokkal is!