Láthatatlan tömegközlekedő postások

Leírás

A mindennapos tömegközlekedők sok szállítást végző ember munkáját kiválthatják. Az elv szerint, amikor valaki útra kel, megnézi egy alkalmazásban, hogy van-e a közelében, vagy útba esik-e számára egy felvevőpont, ahol kiszállításra váró csomag van. Amennyiben a csomagnak és az adott illetőnek közös úticélja van, akkor erre szakosodott külön ember nélkül is el lehet szállítani az adott csomagot. Ezekhez szükségesek a közlekedési áramlatok átfogó vizsgálata, és esetleg egy kisebb, helyi hálózaton történő elosztása a csomagoknak, hogy minél több ember útvonalával egyezzen egy csomagnak a kiindulási és érkezési pontja. A jelenleg ebben dolgozó emberek végezhetik a helyi szétosztásokat, de erre sincs szükség ha sok csomagszekrényt telepítünk városszerte. Ehhez szükséges egy applikáció, esetleg a BudapestGO-ba lehetne építeni ezt a funkciót, ahol minden kiszállított csomag után kedvezményt kaphatna a következő bérletvásárlásából az adott illető.

Miért jó, ha megvalósul az ötleted?

A közlekedési igényeket nem csak fenntartható módon kell kiszolgálni, hanem minden lehetséges módon csökkenteni kell őket, hogy Budapest ne fulladjon bele még jobban a sok emberbe és autóba. Ezzel az elvvel egy csomag kiszállítása nem termel a meglévőkön felüli közlekedési igényeket, hiszen az emberek például munkába menet kiszállíthatják őket, és nem megy ugyanebből a célból velük párhuzamosan egy postás. Továbbá a helyváltoztatás is fenntartható módon történne, ha a BudapestGo-ba való integrálás megvalósulna. A kedvezményekkel további csomagok kiszállítását ösztönöznénk. A postás is hiányszakma ezekkel a problémákkal párhuzamosan. Azonban az ő munkájuk se válna haszontalanná, mivel fontos lenne a kiszállítandó csomagokat összegyűjteni és egy csomóponthoz eljuttatni, hiszen az emberek ott veszik fel őket a legnagyobb valószínűséggel (pl.: Békásmegyeren a lakótelepen a szekrényekből összeszedi a csomagokat, és lepakolja a HÉV állomáson levő szekrénybe, hogy az embereknek útbaessenek).

Hivatal visszajelzése

Az ötlet a lakossági támogatási szakaszban nem jutott tovább a 300 szakmai értékelésre kerülő javaslat közé. Támogatók száma: 118
Sorszám
3227
Kategória
Nyitott Budapest
Időszak
2024/2025
Állapot
Nem kapott elegendő lakossági támogatást
Beküldés
Norbert Blum, 2025.01.29.
Oszd meg másokkal is!