Leírás
Sokan nem is tudják, hogy a magyar történelemnek milyen fontos roma alakjai voltak. Ha mélyebben beleássuk magunkat a történelembe, és hagyjuk, hogy a felszín megnyíljon számunkra, akkor rájövünk, hogy a romák és nem romák múltja és jelene sokkal jobban összekapcsolódik, mint ahogy azt az emberek többsége gondolná.
Az ünnepet a 4. Nemzetközi Roma Unió (IRU) Világkongresszusán alapítottak meg az első nagy roma képviselők nemzetközi találkozójának emlékére, amelyet 1971-ben rendeztek. Ekkor fogadták el a cigány nép szimbólumát, zászlaját, mottóját, himnuszát, és hivatalosan elismerték a cigány nyelvet is.
Április 8-án a világ számos országában ünnepségeket szerveznek tiszteletükre. Ezeknek a rendezvényeknek céljai között szerepel, többek között például az is, hogy a különféle civilszervezetek által szervezett események megmozgassák az országot. Emellett szeretnék bemutatni, hogy a romák az egész társadalom teljes jogú tagjai, és van kire és mire büszkének lenni. Ez egy jó alkalom arra is, hogy méltósággal megemlékezzünk azokra a névtelen társaikra, akik a történelem mérföldkövei, meghatározó alakjai voltak.
Fontos része a napnak az is, hogy a különböző toleranciaerősítő rendezvények, viták és szakmai fórumok keretében lehetőséget biztosítsanak a figyelemfelhívásra: a roma közösségek kulturális értékei mellett az érintettek súlyos szociális és egzisztenciális helyzetét is igyekeznek bemutatni a széles társadalmi rétegek számára. A világnap segít hozzájárulni ahhoz is, hogy a lakosság megértse a cigányok problémáit és közelebb hozza az embereket ezáltal egymáshoz.
Magyarországon, Budapest lehetne az első olyan város, mely zászlójára tűzné a megemlékezés méltó megszervezését a Budapesten működő roma és pro-roma szervezetekkel. Első lépésben kezdeményezze a főváros egy szervező bizottság létrehozását.