Nem puffogok, nem pöfögök!

Leírás

Hiszek a pillangóhatásban és a "Lassú víz partot mos!" mondásban. Szeretném egy egyszerű cselekvéssel gondolkodásra serkenteni az embereket, hogy mindenki megértse, Földünk jövője rajtunk is áll. Sokan járatják feleslegesen a járműveik motorját, sokszor szülők is, gyermekükre várva focipálya vagy suli mellett. Ezen a rossz szokáson szeretnék változtatni. Sokszor tapasztaltam, hogy autósok akiket megkértem, hogy állítsák le motorjukat, kedvesen meg is tették. Ebből arra következtetek, hogy tudatlanságból nem figyeltek erre oda. Első lépésként ötletpályázatot hirdetnék egy logó megtervezésére, amit egy matricára nyomtatva minden autós kirakhatna az autójára, aki vállalja, hogy nem járatja feleslegesen a motorját. Ugyanezzel a logóval tennék ki nagy forgalmú helyek (iskola, óvoda, bolt, kórház, stb.) környezetébe „Kérjük, ne járasd a motort!” figyelmeztetőtáblákat. Ezen első lépés után továbbgondolkodva, rengeteg más egyszerű lehetőségünk van földkímélő üzemmódra váltani. Tehát a logó egyben egy brand jelzése is lenne, ami mindenféle olyan környezetvédő cselekvésre utal, amit bárki minimális erőfeszítéssel megtehet a saját környezetében (pl. szelektíven gyűjtöm a szemetet, nem veszek PET palackos terméket, stb.). A matricát adakozással lehetne megvásárolni (tetszőleges áron), a befolyó összeg fedezné a logópályázat nyerteseinek díjait és a kihelyezendő táblák (újrahasznosítható) költségeit is. A bevételekből elkészült táblákat sorsolással osztanák szét az igénylők között.

Hivatal visszajelzése

Kedves Ötletgazda! Mint arról emailben is értesítettük, a részvételi költségvetési tanács a benyújtott ötletét nem javasolta szavazólapra tenni. Köszönjük a megértését! Nyitott Budapest Osztály
Ismerd meg, hogy a beadott ötlet milyen formában került szavazólapra letisztázott szöveggel, adott esetben más hasonló ötletekkel összevonva.
Sorszám
292
Kategória
Egész Budapest
Helyszín
Egész Budapest
Időszak
2020/2021
Állapot
Szakmai jóváhagyást nyert, tanács elutasította
Beküldés
N/A, 2021.04.14.
Oszd meg másokkal is!