Vissza

Kutya-, ember- & épített környezet-barát kutya WC-k a városba (Palotanegyed mint kísérleti terület)

Leírás

Diszkrét, elkerített, a városképbe illő, egyszerű kutya WC-k létrehozását szeretnénk. Hatékony, azaz célját elérő úgy lenne, ha "szinte minden utcasarokra " kerülne, ahova lehetséges és ésszerű. Léteznek példák már kutya wc-re, azaz néhány négyzetméternyi nagyságú kis területekre, ahol a kutyák célzottan elvégezhetik kis és nagy dolgukat. Ilyenek létesítéséért szeretnék kampányolni, hogy amilyen gyakorisággal csak lehet, ahogy a szabad terület engedi, és a közlekedési szempontokat is figyelembe véve telepítsenek ilyen kutya-illemhelyeket, hogy ne az épületek homlokzatát,kapualjakat, járdát pisiljék-kakilják össze a kufyusok, ahol mi lépten-nyomon szagoljuk illetve óvatlanul beleléphetünk a felszedett (kaki)nyomukba is.

Miért jó, ha megvalósul az ötleted?

Az emberek tisztább, kellemetlen szagoktól /eseményektől(mint az öltözetünk érintkezése szennyezett felüketekkel)mentesebb környezetben élhetnének, ami nem csak a lakóknak de az ide látogatóknak is kellemesebb élmény lenne, és a város megítélését is pozitív irányba mozdítaná. Illetve az épületek homlokzatának, kapualjaknak is jót tenne, ha nem itatódnának át naponta többször az arra járó kutyák pisijétől, illetve az járda/úttest/parkoló tisztaságának mindenképp használna, hogy a nem telejesen felszedhető ürülék eleve em oda kerülne, hanem egy arra kijelölt és alkalmasabb helyre.

Helyszín

Palotanegyed utcái, utcasarkai, terei: Blaha Lujza. tér, Guttenberg tér, Lőrincz pap tér,Bródi S. u., stb. + Rákóczi tér

Feltöltött képek, dokumentumok

Oszd meg másokkal is!
Sorszám
2719
Előzetes kategória
Helyi - kis ötlet
Helyszín
VIII. kerület
Időszak
2023/2024
Állapot
Beérkezett, feldolgozásra vár
Beküldés
Varga Emese, 2024.01.05.

Ne maradj le a közösségi költségvetéssel kapcsolatos legfontosabb hírekről és eseményekről! Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevelet körülbelül havonta egyszer küldjük ki, abban kizárólag a közösségi költségvetéssel kapcsolatban adunk információt, tájékoztatást, és a jövőben bármikor leiratkozhatsz róla.

Feliratkozás