Klarissza kolostor közelebb hozása a látogatókhoz

Leírás

A rom bemutatása érdekében érdemes lenne további lépéseket tenni. Ennek az lenne a feltétele, hogy az iskolafenntartó Baptista Egyház a kerületi önkormányzattal, az Óbudai Múzeummal stb. közösen dolgozzon a romegyüttes bemutatásán. Az iskolaudvaron levő kapun keresztül a romok megközelíthetők lennének anélkül, hogy az épületbe idegeneknek be kellene lépniük, és kizárólag idegenvezetővel lehetne látogatni. Ideiglenes, akár csupán nyári nyitvatartás is elképzelhető lenne, ahogy más római emlékeknél, és a jegybevétel egy részéből az iskola részesülhetne. A gyerekek szakkör vagy más keretben lehetnének idegenvezetők, készíthetnének maketteket a régi templom és zárda életre keltésére, lehetne ilyen témájú kiállítás, az iskolai kórus még korabeli dalokat is elénekelhetne egy-egy alkalommal.

Miért jó, ha megvalósul az ötleted?

1. A romok nem tekinthetők meg közelről. A kerítésre kitett tablók jók, de nem eléggé figyelemkeltők, még maguknak az iskolásoknak sem. A turisták érdeklődését növelné, ha közvetlen közelről megnézhetnék ezeket, és esetleg további attrakciókkal kiegészülne az épületmaradvány. 2. A diákokra veszélyesek a romok, a romokra nézve veszélyesek a diákok, bár tilos nekik közöttük futkározni. (Az iskolaudvarnak elég nagy hányadát lefedik a romok, az alábbi fotó alapján legalább a harmadát közvetlenül elfoglalják.) Ezeket a hátrányokat ellensúlyozhatná, ha annak kiaknázásával, hogy középkori romok között tanulnak, erősödne az óbudai és iskolai identitások. 3. Bevételi forrást jelenthetne a kerületnek és az iskolának.

Helyszín

Andor Ilona Iskola, Mókus utca 1.

Feltöltött képek, dokumentumok

Hivatal visszajelzése

Az elutasítás indoka: Az ötlet egy egyházi fenntartású iskola területére vonatkozik, így a Főváros nem tud fejlesztést megvalósítani a helyszínen.
Sorszám
2643
Kategória
Helyi - kis ötlet
Helyszín
III. kerület
Időszak
2023/2024
Állapot
Nem kapott szakmai jóváhagyást
Beküldés
KM Angéla, 2024.01.05.
Oszd meg másokkal is!