Vissza

Szavak nélkül - Un homme pressé / Hogyan lehet egy zseniális ötletet szavak nélkül is megvalósítani

Leírás

A Főváros segítsen a 2024 évi Agykutatás hetén megszervezni egy olyan kerekasztal beszélgetéssel egybekötött filmvetítést, amelyen a "Szavak nélkül/Un homme pressé" című film bemutatása után a Francia Intézetben arról beszélgetnek majd a meghívott szakértők és a közönség, hogy mit tehet az egyén, a nagyvállalatok és az állam annak érdekében, hogy a munkahelyi társadalmi felelősségvállalás megvalósuljon és ez ne okozzon munkavállalói kiégést.

Miért jó, ha megvalósul az ötleted?

Az esemény minden azon résztvevőt érzékenyít, arra hogy milyen problémákkal szembesülnek a munkavállalók a mindennapjaikban, amikor egy társadalmi szempontból nagyon fontos dolgot szeretnének megvalósítani, de az őket körülvévő környezet valamiért nem a közös célra fókuszál. A filmvetítés utáni beszélgetésbe bevont szakértők majd abban segítenek tudást átadni, hogy a tudomány mai állása alapján mi lenne a legjobb megoldás egy a filmben felvetett probléma megoldására. Elemzik, hogy mit tehettek volna a szereplők proaktívan azért, hogy a kiégés elkerülhető legyen és hogyan lehetett volna már az elejétől egy győztes-győztes (win-win) megoldást együtt kimunkálni úgy, hogy a múltbeli trauma ne okozzon egy újabb traumát.

Helyszín

Francia Intézet 1011 Budapest, Fő u. 17.
Oszd meg másokkal is!
Sorszám
2378
Előzetes kategória
Nyitott Budapest
Helyszín
I. kerület
Időszak
2023/2024
Állapot
Beérkezett, feldolgozásra vár
Beküldés
Schwanzer Petronella, 2023.12.30.

Ne maradj le a közösségi költségvetéssel kapcsolatos legfontosabb hírekről és eseményekről! Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevelet körülbelül havonta egyszer küldjük ki, abban kizárólag a közösségi költségvetéssel kapcsolatban adunk információt, tájékoztatást, és a jövőben bármikor leiratkozhatsz róla.

Feliratkozás