Bontásra ítélt telefonfülkéket fogadjanak örökbe civilek!

Leírás

Minden kerületben lehetne egy jó helyen lévő, de kihasználatlansága miatt lebontásra ítélt köztéri telefonfülke, amelyet az önkormányzat átvesz az üzemeltető cégtől és civilek számára örökbefogadhatóvá tesz, velük együtt új funkcióval tölt meg. Sokféle tartalommal megvalósulhatna a kezdeményezés, részben általánosabban létező (pl. könyvcsere), részben nagyon helyspecifikus, helyi közösséget kifejezetten érintő igények alapján (pl. gyóntatószék). Az örökbefogadás is történhet határozott és határozatlan időre, időnként megvizsgálva a lehetséges alternatívákat. Az is elképzelhető, hogy valahol idővel mégis lebontják a fülkét és egy másik helyen kísérleteznek vele, ahol fogékonyabb rá a kisebb közösség. Mindenképp bevonnám a megvalósításba a kerületeket és civileket is, illetve az örökbefogadás szabályait is rugalmasan, célok és helyi viszonyok alapján alakítanám, mivel sokszor ennek hiánya miatt bukik el a dolog.

Miért jó, ha megvalósul az ötleted?

A fővárosban korlátozottan vannak jelen "szabad terek", amelyek a lakók fantáziáját ösztönzik és ahol közvetlenül nyilváníthatják ki azt a vágyukat, igényüket, hogy alakítsák környezetüket. Ugyanakkor az elmúlt években nagyon intenzíven, kampányszerűen érték támadások a köztéri telefonfülkéket. Sokszor elhanyagolt állapotban, telekommunikációs funkciójuktól megfosztottan, a kereskedelmi hirdetések által okozott információs városi szennyezést erősítve várják jobb sorsukat. Eddig jobb ötlete egy kerületnek sem volt, minthogy arra kötelezze rendeletben az üzemeltetőt, hogy bontsa el a problémás elemeket. Pedig az elbontás több helyen is kiváltható lenne azzal, ha újragondolnánk a szerepüket a városban. Így nem csupán mint várostörténeti örökség maradna fenn néhány emlék, hanem a lakók kommunikációját is más csatornákon, más módokon erősíthetné tovább. Olyan alapvető funkciók mint például a köztéri, közszolgálati hirdetőfelületek is teljesen alulmaradtak az üzleti célú hirdetőfelületeknek

Hivatal visszajelzése

Az elutasítás indoka: A nyilvános telefonfülkék a szolgáltatók tulajdonát képezik. A közösségi költségvetés szabályai nem teszik lehetővé a magántulajdon anyagi támogatását, illetve az arra való anyagi ráfordítást vagy kivásárlást.
Sorszám
2319
Kategória
Nyitott Budapest
Időszak
2023/2024
Állapot
Nem kapott szakmai jóváhagyást
Beküldés
Árpád Bőczén, 2023.12.26.
Oszd meg másokkal is!