Köztéri gördeszkaparkot Bel-Budára!

Leírás

Miközben Pesten több köztéri gördeszkapálya is van (a legismertebbek a Boráros téren és a Deák tér mellett), a Budai oldalon alig találni ilyet. Néha felmerülnek helyszínötletek, de nem könnyű ideálisat találni. Legutóbb 2015-ben adtak át gördeszkapályát Óbudán, ennek a megközelítése azonban a többi kerületből elég időigényes, akkor már át is lehet menni a Borárosra/Deákra. Vizsgálja meg a főváros, hogy ennél központibb helyen is kialakítható-e egy budai gördeszkapálya! Például a Déli Pályaudvar előtti téren, mely összeköti az aluljárót a Pályaudvarral. Azért lenne ideális, mivel a tér nagy, amúgy is le van betonozva, és láthatóan alacsony az átmenő forgalom (az utasok többsége az aluljáró oldalánál közlekedik). A gördeszkázás itt nem zavarná a környéken lakókat, mert nincs a szomszédban társasház, legfeljebb az Alkotás utca túloldalán, aminek a forgalma jóval hangosabb. A gördeszkapark életet lehelne egy egyébként jelenleg elég lepusztult hangulatú térbe.

Min szeretnél változtatni?

Buda jelentős deszkás közösséggel rendelkezik, akik parkolókban vagy köztereken deszkáznak, ami nem tesz jót a burkolatnak, és egyik fél se preferálja. Csökkentenénk a burkolatok amortizációját és és otthont adnánk a sportolni vágyó fiataloknak.

Helyszín

Déli pályaudvar aluljáró

Feltöltött képek, dokumentumok

Hivatal visszajelzése

Az elutasítása indoka: Az ötletet az illetékes kerület nem támogatja, mivel tájékoztatásuk szerint túlzottan nagy a javasolt helyszínen a gyalogosforgalom. Emellett a helyszín részben állami cég, a MÁV tulajdona, emiatt a kiírásnak megfelelően a közösségi költségvetésből nem valósítható meg az ötlet
Sorszám
1976
Kategória
Nyitott Budapest
Helyszín
XII. kerület
Időszak
2022/2023
Állapot
Nem kapott szakmai jóváhagyást
Becsült költség
25 millió Ft
Beküldés
N/A, 2022.12.31.
Oszd meg másokkal is!