Vegyél részt a döntésben, hogy a beadott és jóváhagyott ötletek közül melyek valósulhassanak meg Budapesten! Jelentkezz a közösségi költségvetés tanácsába!
2022.02.08.• hírA közösségi költségvetés egy olyan - világszerte egyre népszerűbb - program, amelynek keretében a település költségvetéséből bizonyos összeg felhasználására a város lakói tehetnek javaslatot. A fővárosi közösségi költségvetés (2020/21-es, első évében használt nevén: részvételi költségvetés) keretében 1 milliárd forintos keretből valósítja meg az önkormányzat a lakosok által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket.
Az idei folyamat is az ötletbeadással kezdődött 2021 novemberében. Ez a szakasz idén, január 31-én lezárult; a következő lépésben a Főpolgármesteri Hivatal ellenőrzi az ötleteket.
Erre azért van szükség, mert csak azok az ötletek versenyezhetnek tovább, amelyeknek reális esélye van a megvalósulásra, vagyis kivitelezhető a becsült összegből, a főváros vagy valamelyik kerület hatásköre alá tartozik, megfelel a hatályos előírásoknak és az adott kategória (Zöld Budapest, Esélyteremtő Budapest, Nyitott Budapest) irányelveinek. Ezt az ellenőrzést a Főpolgármesteri Hivatal főosztályai végzik, szükség szerint bevonva a kerületi önkormányzatokat is.
Ezután ismét visszakerül a döntés joga a budapestiekhez: első körben a közösségi költségvetési tanácshoz.
A szavazólapra nem kerülhet fel több száz olyan ötlet, amely a hivatali ellenőrzésen megfelelt, ezért ki kell választani közülük azokat, amelyek Budapest számára a legfontosabbak. Mivel elkötelezettek vagyunk a lehető legnagyobb mértékű állampolgári részvétel mellett, ezért ezt a feladatot a budapestiekre bízzuk.
A közösségi költségvetési tanács egy 60 fős testület, amelynek tagjait a felhívásra jelentkezők közül sorsoljuk ki úgy, hogy nemre, életkorra, iskolázottságra, lakhelyre tükrözzék a fővárosi népesség összetételét. Ilyen módon a tanács gyakorlatilag a budapestieket képviseli a közösségi költségvetés folyamatában.
A közösségi költségvetési tanács tagjai arra kapnak lehetőséget, hogy egyénileg értékeljék az ötleteket, majd közös beszélgeseken keresztül formáljanak véleményt arról, hogy mely ötletek válnak leginkább a város, a budapestiek hasznára. A szavazólista így a tanács tagjainak döntése alapján kerül összeállításra.
Mi a közösségi költségvetési tanács tagjainak konkrét feladata?
- A beérkezett projektek osztályozása megadott szempontok szerint (ezt a tanács tagjai önállóan végzik).
- A legkevesebb pontszámot kapott vagy a legellentmondásosabb megítélésű ötletekkel kapcsolatban javaslattétel (közösen, vezetett megbeszélések keretében).
Miért jó ez Budapestnek?
- Biztosítja, hogy a közösségi költségvetésre elkülönített pénz felhasználásáról valóban a budapestiek döntenek.
- Minél többféle ember vesz részt a döntésekben, annál jobban fogják azok szolgálni Budapest sokszínű lakosságát.
- A közösségi költségvetés során a város lakói jobban beleláthatnak a város működésébe, a döntések mögött álló fejlesztési, pénzügyi logikába. Egy erős városnak pedig szüksége van tájékozott, aktív polgárokra.
És miért jó nekem?
- Részese lehetsz egy demokratikus tanácsnak, amely a főváros éppen zajló, közösségi költségvetési forrásból megvalósuló fejlesztéseire közvetlen befolyással van.
- Tájékozottabb leszel Budapest fejlődési irányaival, lehetőségeivel kapcsolatban.
- Jelképes összegű térítést is kapsz a munkádért.
Mennyi munkát jelent ez?
- A beérkezett és az első rostán fennmaradt ötletek önálló osztályozása körülbelül 1 munkanapot vesz igénybe (rugalmas időbeosztásban).
- Az ötletek közös, vezetett megbeszélések formájában történő átbeszélése és az ezekkel kapcsolatos javaslattétel másfél hétvégét, vagyis három napot vesz igénybe.
Alkalmas vagyok tagnak? Kell-e bármilyen előképzettség, tudás, eszköz?
- Ennek a döntéshozatali módszernek fontos része, hogy mindenki véleménye egyformán számít, mindenki értékes szempontokkal segítheti a folyamatot, vagyis nincsen szükség semmilyen speciális tudásra, csak a város használata során szerzett mindennapi tapasztalataidra.
Ha szívesen részt vennél a tanács munkájában, olvasd el a részletes felhívást, amelyben megtalálod a jelentkezési laphoz vezető linkeket is.