Ilyen volt az Ötletszalon - a budapestiek és az önkormányzati szakértők találkozója
2022.12.05.• blogA közösségi költségvetés egyik célja, álma, hogy minél több budapesti gondolkodjon arról, miként lehetne jobbá tenni közvetlen lakókörnyezetét vagy tágabb körben akár az egész várost - magának, másoknak, mindannyiunknak. Azzal, hogy a budapestiek ötleteit már harmadik éve az önkormányzat begyűjti és közülük a legnépszerűbbeket megvalósítja, máris léptünk egyet ebbe az irányba. Az elsősorban online felületeken zajló interakciók mellett azonban nagyon hiányzik a tényleges, személyes találkozás, a közösségi élmény.
A főváros léptékei, népességszáma mellett valószínűleg sosem lesz lehetőség érdemben megszólítani a budapestiek teljes körét, de kellően nagy térbe szervezett nyitott rendezvények aránylag sok érdeklődőt be tudnak fogadni. November 23. délutánján a FUGA Budapesti Építészeti Központban megtartott Ötletszalonon a jelenlévő 36 fővárosi szakemberrel 43 érdeklődő tudott érdemben beszélgetni, konzultálni. És hogy ezek után mi a válasz a bevezetőben feltett kérdésekre...? Sok mosolygó, izgatottan egyeztető ember, számos kitöltött ötlet-adatlap, gratuláló emailek a kollégáktól, akik munkaidejükön túl is részt vállaltak a kísérletben: ki merjük jelenteni, hogy hasznos és érdemes volt a közösségi költségvetés folyamatában lehetővé tenni, hogy az érdeklődők találkozhassanak az ötleteikkel érdemben foglalkozó szakemberekkel.
Az Ötletszalont ajánlottuk olyanoknak is, akiknek még nincs kialakult javaslata, de érdeklődnek a folyamat, a város fejlesztése iránt. Őket egy, a közösségi költségvetést bemutató plakátsorozat, illetve a kérdésekre választ adó kollégánk fogadta. Az “ötletgenerálás” feliratú asztalnál inspiráló kérdésekkel készültünk? Mit tudnál Budapestre elhozni kedvenc városodból, vagy álmaid (egyelőre nem létező) városából? Milyen ügyért akarsz tenni és mit lehetne ennek érdekében - kicsiben, akár szimbolikusan - létrehozni? Melyik városrészhez kötődsz, ott mit változtatnál meg?
A kérdések azonnal beindították az asztalhoz ülők fantáziáját. Több beadható ötletet helyben felvázoltunk, de volt, aki gondolataival átült valamelyik szakmai asztalhoz, hogy tovább konzultáljon illetékes szakemberekkel.
A legnagyobb pezsgés talán a tájépítészeti osztály munkatársainak asztalánál jelentkezett, ami nem meglepő, hiszen a beadott ötletek jelentős hányada mindig a város zöldebbé tételére tesz javaslatot. Sok látogató hallgatott bele a klíma- és környezetvédelmi csapatnál zajló beszélgetésbe, vagy csatlakozott a kultúra-sport-ifjúságügy szakmai képviselőihez, de intenzív beszélgetést láttunk minden asztalnál, például - megint csak nem meglepő módon - a közlekedési szakemberek körül, vagy a város mindennapi életében hasonlóan fontos kommunális ügyek asztalánál.
Az Ötletszalon - reményeink, élményeink alapján - valóban hozzá tudott járulni ahhoz, hogy a résztvevő érdeklődők minél jobb, esélyesebb ötleteket dolgozzanak ki. Ahogy azt helyben is kommunikáltuk, mindez nem jelenti a biztosan pozitív szakmai elbírálást, hiszen egy-egy ötletet több szakember, gyakran a kerület munkatársa is megvizsgál. A beszélgetések, konzultációk két dolgot bizonyosan elértek: az önkormányzati munkát kevésbé ismerő budapestiek kaphattak egy benyomást az önkormányzati fejlesztési logikákról és működési módokról, az ezekben élő szakemberek pedig energiát meríthettek abból a városfejlesztő, újító lelkesedésből, amit a rendezvény látogatói magukkal hoztak.
(Fotó: Horváth Dániel)