Beszámoló az Ötletszalonokról

2023.12.04.hír
Idén két alkalommal is személyesen fogadták az érdeklődőket a Főpolgármesteri Hivatal ágazati szakértői: november 29-én és december 7-én is tartottunk Ötletszalont, ahová bárki betérhetett az ötleteiről, javaslatairól kérdezni, egyeztetni.

A FUGA földszinti kiállítóterében az idén kétszer is összerakatuk a nagy, bakokon álló asztalokat, hogy a hivatali szakemberek és az érdeklődő budapestiek kényelmesen beszélgethessenek. A rendezvényre megérkezők nagy tablókon olvashatták el a közösségi költségvetés alapvető szabályait, de ha rögtön az ötletük megbeszélésére akartak térni, kollégáink mutatták, hogy az illetékes szakértőt melyik asztalnál találják.

A látogatók között több ismerőssel is találkoztunk – olyanokkal, akik a tavalyi ötletük továbbgondolása miatt jöttek el, vagy éppen újabb ötletüket akarták leegyeztetni. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan a zöld fejlesztések asztalánál ültek a legtöbben, de a közlekedési és a szociális szakértőknél is nagy volt a forgalom. Ahol kevesebben érdeklődtek, ott lehetőség nyílt egy-egy ötlet részleteiben is elmélyülni.

Az Ötletszalon egyik színfoltjaként egy magyarul nem beszélő hölgy arról érdeklődött, hogy a Budapesten élő külföldiek számára lehetne-e közösségi és önkéntes tevékenységeket szervezni. Az Ötletszalon célja, amellett, hogy a lehető legjobb ötletek érkezzenek a közösségi költségvetésbe, az is, hogy legalább néhány órára lebontsuk a Városháza vastag falait, és lehetővé tegyük az elő, személyes párbeszédet a város fejlesztése iránt érdeklődő budapestiek és a hivatalból ezzel foglalkozók között.

Megosztás
Facebook logo