Nyilvános helyszínbejárás az Ülőfelületek a Duna-parti rézsűn nevű ötlettel kapcsolatban – 2. alkalom

2022.03.28.rendezvény
Augusztus végén született meg az első fővárosi közösségi költségvetés eredménye, melynek keretében a budapestiek arról döntöttek, hogy a városlakók által benyújtott ötletek közül melyek valósuljanak meg 1 milliárd forintból.

Az Ülőfelületek a Duna-parti rézsűn nevű ötlet megvalósításával kapcsolatban második alkalommal várjuk nyilvános helyszínbejárásra az érdeklődőket, ahol az ötlet újabb potenciális helyszínét (Moszkva sétány, Mártír emlékmű) járjuk be együtt a Főpolgármesteri Hivatal szakembereivel.  

A bejárásra meghívtuk az eredeti ötletet benyújtó ötletgazdát, emellett várunk rá minden budapestit, aki hozzátenne a megvalósítás sikeréhez.  

Az alábbi helyszínbejárásra várjuk:  

Ötlet neve:  Ülőfelületek a Duna-parti rézsűn
Bejárás időpontja: 2022. április 7. (csütörtök) 10:30 (a program min. 1 óra)   
Kérjük, érkezz időben, a bejárást pontosan megkezdjük!
Találkozó: a Moszkva sétányon, a Duna-parton a Dráva utca betorkollásának magasságában.
A bejárásra nem szükséges regisztrálni.  

További információk találhatók a nyertes projektről a fent linkelt online adatlapon, valamint annak jobb oldalán a „Kapcsolódó ötletek” címszó alatt az eredetileg beadott ötletleírás is megismerhető.   

A helyszínen kép és hangfelvétel készülhet, az ezzel kapcsolatos adatvédelmi tájékoztatót itt ismerheted meg.  

Megosztás
Facebook logo