Növénykazetták a zöldebb Mester utcáért - Indul a közösségi tervezés
2022.04.11.• rendezvényA BKK gondozásában ugyan a napokban elkezdődik a Mester utca átfogó felújításának tervezése, a Városháza tavaly mégis befogadta a járdák zöldítésére vonatkozó közösségi költségvetési ötletet, hiszen a megvalósuló növénykazetták valószínűleg beépíthetők lesznek a nagyobb léptékű felújításra vonatkozó tervekbe.
Március 4.-én a helyszínen találkoztunk az ötletgazdával és több érdeklődővel. Az összegyűlt társaság egyetértett abban, hogy elsősorban a Mester utca karakterét nagyban meghatározó idős platánok töve (a faveremráccsal védett, burkolatlan rész) közti járdaszakaszokon kell keresni a növénykazetták alkalmas helyszíneit. A burkolat alatt húzódó közműveket persze a bejárás során nem tudtuk feltérképezni, de a FŐKERT tervezőitől megtudtuk, hogy alapvetően a beton feltörésével létesített, talajkapcsolatos ágyásokat tartják célszerűnek. Az áttaposás és a kutyák kártételei megelőzésére érdemes kiemelt ágyásokkal, esetleg kisebb kerítésekkel is számolni. A bejárás során megállapítottuk azt is, hogy bizonyos forgalom elől elzárt területeken (pl. a Molnár Ferenc Általános Iskola közelében) akár az úttesten is lehet – leginkább konténeres – növényzetet elhelyezni, még ha csak ideiglenesen is.
A fenti gondolatmenetet folytatva, de a tervezést immár minden érdeklődő számára kinyitva 2022. április 19-én (kedden)16.00-tól 19.00-ig közösségi beszélgetést tartunk a Mester utca 13. előtti sátornál. Ha érintett vagy a Mester utca zöldítésében, vegyél részt e műhelymunkán, és segíts kitalálni, hogy hol lenne a legjobb helye a növénykazettáknak!
A Mester utcai projekt leírását itt találod meg: Zöldebb és élhetőbb Mester utca - Radó Dezső Terv | Budapest