Legális streetart akciók színesítik a várost

2023.12.06.hír
Új legális streetart projektek színesítik a várost a közösségi költségvetés nyertes ötletének megvalósulásával. Tavaly októberben négy köztéri művészeti akcióra került sor művészek, érdeklődők és diákok bevonásával a Deák17 Galéria szervezésében, idén márciusban pedig egy street art workshopot tartottunk a galérián. A projekt idén nyáron zárul új alkotásokkal.

Diákok alkotásai díszítik a IV. kerületi Elem utcában található hengert. A streetart akcióban a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum, valamint a Karinthy Frigyes Gimnázium diákjainak vettek részt. 


Rajzfilmfigurák kerültek a XI. kerületi Regélő játszótér melletti távhő akna szellőző oszlopára. A streetart iránt érdeklődők egyénileg vagy csapatokban jelentkezhettek az oszlopra kerülő filmtekercs képkockáinak festésére.


Halloweeni gerillahorgolás
A Kikötő Ifjúsági Központban halloweeni kerítésdíszítést tartott a Fonalgerillák csapata. A fiatalok bevonásával fonalból készült különböző alkotások kerületek a XV. kerületi ifjúsági központ kerítésére.


A Bécsi úton Szabó-Lencz Péter művész festett le szellőzőket.

 

Márciusban street art workshopot tartottunk a Deák17 galériában. 

 

Megosztás
Facebook logo