Indul a szavazás a legjobb budapesti ötletekre, a nyerteseket megvalósítja a Fővárosi Önkormányzat

2022.07.04.hír
A második fővárosi közösségi költségvetés 49 továbbjutó ötletére lehet szavazni július 1-étől a program honlapján, az otlet.budapest.hu oldalon. Az első közösségi költségvetés nyertes ötleteiből szabadtéri kiállítás nyílik a Városháza parkban, ahol július 4-től 7-ig személyesen is lehet szavazni és beszélgetni a program szervezőivel. A fővárosiak tavaly november elejétől idén január végéig adhattak be ötleteket a másodszor is 1 milliárd forintos kerettel elinduló közösségi költségvetésbe, ahova ezúttal 615 javaslat érkezett. Jogi, pénzügyi és formai szűrést és ötletösszevonásokat követően a versenyben maradt ötletek a Főpolgármesteri Hivataltól független, budapestiekből álló Közösségi Költségvetési Tanács elé kerültek, akik 49 ötletet tettek a szavazólistára.

Add le te is szavazataidat itt! 

Az ötletek idén is három kategóriában versenyeznek: 

  • Zöld Budapest: Budapest felkészül a klímaváltozásra. Zöldebb utcák, élettel teli parkok, mindenki számára elérhető, környezettudatos megoldások. 
  • Esélyteremtő Budapest: A cél a társadalmi különbségek csökkentése, hátrányos helyzetű közösségek életét támogató ötletekkel, például szociális segítségnyújtással. 
  • Nyitott Budapest: Egy nyitott város a szívügyed? Együttműködések, új, kísérleti megoldások, digitális fejlesztések, rövid távú, közösségépítő ötletek. 

Minden kategórián belül lehetőség van egy kisebb, maximum 50 millió forintos, és egy nagyobb, maximum 133 millió forintos költségvetésű ötletre szavazni.   


A szavazást minden regisztrált felhasználó egyszerűen és gyorsan elvégezheti az otlet.budapest.hu oldalon, egy továbbfejlesztett, letisztult felületen. Ha valaki személyesen szeretné leadni a szavazatait, akkor július 4-7-ig, minden délután 14:00 és 18:00 óra között megteheti a Városháza parkban a Budapest pavilon mellett, vagy a szavazás teljes időszakában, a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárakban.  

Kiállítás nyílik az első közösségi költségvetés nyertes ötleteiből 

A főváros közösségi költségvetését megszervező Nyitott Budapest Osztály, minden érdeklődőt szeretettel vár a Városháza parkba, ahol a program első évének nyertes ötleteit jelennek meg óriásplakátokon, valamint az idei szavazólistás ötleteket is lehet böngészni. Aki szeretne jobb képet kapni arról, hogy milyen ötletek valósulnak meg budapestiek javaslatai alapján, és milyen jellegű fejlesztésekre is való a közösségi költségvetés 1 milliárd forintos kerete, annak mindenképpen ajánljuk az egész júliusban látogatható kiállítást. Nem titok az sem, hogy a kiállítást kedvcsinálónak szánják az idei szavazáshoz, ami a kiállítással egy időben kezdődik itt, az otlet.budapest.hu oldalon.    

Megosztás
Facebook logo