Vissza

Merjünk kisebbek lenni - demokrácia nemegyenlő többségi elnyomás :)

Leírás

Minden évben valósítsunk meg ünnepséget és szemléletformáló játékokat a Nemzetiségek Napján, december 18-án. Vonjuk be a városi kerületeket, és a nemzetiségek ügyeivel, kisebbségekkel foglalkozó civil szervezeteket követként, és az események szervezésének kialakítóiként.

Miért jó, ha megvalósul az ötleted?

Egy foglyul ejtett demokráciában könnyen összetévesztődik a "népakarat" a többségi elnyomással. Ráadásul a "nép" nem is egy homogén képzet. Ennek ellensúlyozására, az EMBERTISZTELET és a kölcsönös megbecsülés, egymás történelmének, történeteinek megismerésére ösztönözzük azt, hogy bárki lehessen boldog a származásával, identitását kereshesse egy biztonságos közegben, és egymásra nyitottan reagáljunk ebben, ne azt keressük, hogy melyik skatulyába nem illik épp, vagy milyen kirekesztés mentén élvezkedhetünk a magunk táborát erősítő lenézésen. Szóval, van egy csomó alap emberi tulajdonság, ami olyan, mint a tűz: önmagában se nem jó, se nem rossz, minden azon múlik, hogy mire használjuk. Ehhez ünnepeljük egymást, lépjünk ki a komfortzónánkból, és ünnepeljük meg közösen azt, aki ezt megteszi! Nem lehet traumák figyelembe vétele nélkül közeledni sem a cigány érdekérvényesítéshez, sem a "nőügyekhez", sem a sokszínű szerelem-, szexualitás kérdéseihez, érzéseihez. Üdvözöljük az életet.
Oszd meg másokkal is!
Sorszám
2683
Előzetes kategória
Nyitott Budapest
Időszak
2023/2024
Állapot
Beérkezett, feldolgozásra vár
Beküldés
Juhász Veronika, 2024.01.05.

Ne maradj le a közösségi költségvetéssel kapcsolatos legfontosabb hírekről és eseményekről! Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevelet körülbelül havonta egyszer küldjük ki, abban kizárólag a közösségi költségvetéssel kapcsolatban adunk információt, tájékoztatást, és a jövőben bármikor leiratkozhatsz róla.

Feliratkozás