Vissza

Ön- és városismereti tematikus séták

Leírás

Olyan tematikus sétákat szerveznék, amiben a főváros és az adott konkrét kerület történelme, története, hírességei, izgalmas vonatkozásai kerülnek górcső alá. Egy helytörténetben jártas személy, szakértők, idősek személyes történetei által gazdagított, a modern digitális eszközöket is felhasználó, kreatív (nem csak sétára, lépegetésre épülő) városi séta alkalmat adhat arra is, hogy a résztvevő reflektáljon saját magára. Mit jelent ez nekem? Hol szól ez rólam? Én mit akarok, tudok hozzá tenni a főváros, konkrét kerület értékéhez? Mit jelent nekem az adott kerület, utcák, milyen saját történetem kapcsolódik ide? A séta alatt tehát nem csak dátumokat, történelmi eseményeket, hanem a fiatalabb generációknak is izgalmas jelenkori lehetőségeket, eseményeket, terveket is megismerhetnek a résztvevők. Ezek a tematikus séták lehetőséget adnak mindenkinek közelebb kerülni Budapesthez, azoknak is, akik nem tudnak erre magáncégek által szervezett túrákon 8000 forintot kiadni alkalmanként.

Miért jó, ha megvalósul az ötleted?

A séta célja lehet, hogy közvetlenül, minden érzékszerven keresztül kapcsolódjon a résztvevő az adott városrészhez, utcához, eredményképpen ne csak jobban ismerje, hanem jobban szeresse meg, kötődjön ahhoz a területhez, ahol él/tanul/dolgozik. Ha jobban szereti, jobban is fog rá vigyázni, többet fog mesélni mindenkinek, mindenhol a fővárosról, adott kerületről, városrészről: hiszen érdekes, izgalmas és ő is még jobban kötődik már az új infók, tapasztalások által Budapesthez. Az érzelmekre is akar hatni, tudatosan, kiemelve a helyi természeti értékeket, a városi állatok szerepét, jelentőségét. A séta alatt konkrétan bemutatható, hogy az adott helyszíneken (én a sétákat területekre, kerületekre bontva képzelem el) milyen fejlesztések történtek, miből mi lett a korszakok alatt, akár konkrétan a közelmúltban is.
Oszd meg másokkal is!
Sorszám
2330
Előzetes kategória
Nyitott Budapest
Időszak
2023/2024
Állapot
Beérkezett, feldolgozásra vár
Beküldés
Leé Richárd, 2023.12.28.

Ne maradj le a közösségi költségvetéssel kapcsolatos legfontosabb hírekről és eseményekről! Iratkozz fel hírlevelünkre!

A hírlevelet körülbelül havonta egyszer küldjük ki, abban kizárólag a közösségi költségvetéssel kapcsolatban adunk információt, tájékoztatást, és a jövőben bármikor leiratkozhatsz róla.

Feliratkozás