Szavazzon! Egymilliárd forint sorsáról döntenek a budapestiek

2021.05.18.hír
Idén május közepétől megnyílik a szavazás Budapest első, fővárosi szintű részvételi költségvetésének ötleteire. A budapestiek számára most következik a részvételi költségvetés legizgalmasabb szakasza, a nyilvános szavazás, melyen eldől, hogy mely ötletek lesznek azok, amiket a Fővárosi Önkormányzat megvalósít.

Indul a szavazás!

Az ún. részvételi költségvetés folyamatában mindvégig a budapestiekkel együttműködve hoz döntéseket a főváros. A részvételi költségvetés első ciklusa 2020 októberében kezdődött, az azóta összegyűlt, majd a Főpolgármesteri Hivatal és a részvételi költségvetés véletlenszerűen összeválogatott budapestiekből állótanácsa által megszűrt ötletekből állt össze a végleges szavazólista 53 ötlettel. Most ismét Budapest lakosságán a sor, másfél hónapig tartónyilvános szavazással dől el ugyanis, hogy mely ötletek valósulnak meg.

A szavazólistára került ötletek megvalósításának összértéke 3,9 milliárd forint, a részvételi költségvetés keretösszege pedig 1 milliárd forint. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ötletek egynegyede valósulhat csak meg, mivel az ötletek megvalósításának költségei igen eltérőek, de az biztos, hogy most már minden csak a városlakók szavazatain, és az ötletgazdák mozgósítási képességén múlik.

A kategóriáknak egyébként külön költségkeretei vannak, ez a Zöld Budapest és a Gondoskodó Budapest esetében 250-250 millió Ft, az Egész Budapest kategória esetében 500 millió Ft. A legtöbb szavazatot gyűjtő ötletekből annyi valósulhat meg, amennyi az adott kategória költségkeretébe belefér.

Hogyan lehet szavazni?

A nyilvános szavazás 2021. május 17-én indult, interneten az otlet.budapest.hu oldalon, illetve június 1. és július 30. között az V. kerületi Városháza parkban kihelyezett közterületi szavazóállomásnál. Bárki szavazhat az ötletekre, aki Budapesten él, tanul vagy dolgozik és betöltötte 18. életévét. Minden kategóriában egy ötletre lehet majd szavazni, tehát összesen mindenki három szavazatot adhat le. Aki részt szeretne venni a szavazásban, annak minden kategóriában le kell adnia egy szavazatot. A szavazás július 31-én zárul, az addig legtöbb szavazatot gyűjtő ötleteket, melyek beleférnek a kategóriák költségkereteibe, a Fővárosi Önkormányzat megvalósítja.

Az online szavazáshoz részletes segítséget nyújtó szavazási útmutató ide kattintva érhető el.

Cikkünket frissítettük 2021.07.05-én

Megosztás
Facebook logo