Pályázati felhívás „Közös gyerek és nyugdíjas napközi” létrehozásának támogatására

2023.07.18.hír
Fiatalok és idősek sokkal többet adhatnak egymásnak mint amire sokszor lehetőségük van. Egy olyan közösség létrehozása, ahol több generáció találkozhat, rengeteg jó élménnyel szolgálhat minden résztvevő számára. Most itt a lehetőség egy ilyen közösség létrehozására, 2024 áprilisig nyújtható be pályázat.

A fővárosi közösségi költségvetés keretében 2022. évben nyertes ötlet lett a „Közös gyerek és nyugdíjas napközi" projekt.

Az ötlet benyújtásának indoklásaként szerepel: „rengeteg budapesti idős ember él egyedül, magányosan, valamint nagyon sok gyerek nő fel nagyszülők nélkül (vagy távol a nagyszülőktől). Ezzel a megoldással közelebb lehetne hozni a két generáció értékeit, és örömet okozhatnánk ezen korosztályoknak."

A projekt megvalósulása érdekében a Fővárosi Önkormányzat pályázatot ír ki. A pályázók köre: idősotthonok, idősklubok, idősügyi szervezetek, közművelődési intézmények, játszóházak, fejlesztőközpontok.

A pályázat keretében támogatás nyerhető el, kulturális, szabadidős, sport pedagógiai jellegű programok megvalósítására.

A projekt megvalósítására 50.000.000 Ft keretösszeg áll rendelkezésre.

Az igényelhető támogatás összege:

- egyszeri program maximális támogatási összege 500.000 Ft

- programsorozat maximális támogatási összege 5.000.000 Ft

A beérkező pályázatok elbírálása beérkezési sorrendben történik. A pályázat benyújtására a kihirdetést követő 31. naptól a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2024. április 30-ig van lehetőség.

A pályázati felhívás, amely a pályázattal kapcsolatos részletes információkat tartalmazza, ide kattintva található.

Megosztás
Facebook logo