Nyitottabb park és biztonságosabb kosárlabda-pálya a Szent István parkban - Indul a közösségi tervezés

2022.04.11.rendezvény
A „Közösségi funkciók a Szent István parkba” társadalmi konzultációja, tervezése újabb lendületet vesz a jövő héten. Az ötletgazdákkal lefolytatott első helyszíni bejárások után közösségi tervezési eseményekkel folytatódik a zöld projektek megvalósítása.

A XIII. kerületi Szent István park fejlesztésére vonatkozó nyertes ötlet két dologra tett javaslatot. Az egyik a kosárlabda-pálya burkolatának cseréje, a másik pedig az ún. Óra-parcella, vagyis a Pozsonyi út város felőli oldalán lévő parkterület elkerített részeinek megnyitása, fejlesztése.  

Március 3.-án, az ötletgazdákkal közös bejárás során tisztáztuk, hogy pontosan milyen elképzelésekkel, igényekkel nyújtották be javaslataikat. Különösen nagy jelentősége volt ennek a beszélgetésnek a kisparki rész kapcsán, ahol például tisztáznunk kellett, mit értünk „közösségi park” alatt. Mint kiderült, a jelenlegi, valóban nem túl szép kerítést a szomszédos házak kérésére emelték, mivel a kutyások intenzív parkhasználata zavaró volt számukra. Sokak igénye ugyanakkor, hogy akár az elkerítettséget is fenntartva, de kapukkal megnyitva, ezek a területek is elérhető pihenési lehetőséget nyújtsanak számukra. A parkrész négy sarkában lévő, jelenleg elzárt négy kis terület akár különböző célcsoportoknak adhat ideális parki funkciókat. 

Az előzetes tájékozódó bejárást közösségi beszélgetés követi 2022. április 21-én (csütörtökön) 16.00-tól 19.00-ig a kisparki részen található ping-pong asztaloknál. Ha a környéken élsz, ha használod a parkot, gyere el és vegyél részt a beszélgetésben, hallgasd meg a többiek ötleteit, és te is oszt meg velünk javaslataidat! 

A fejlesztés nyilvános oldala a fővárosi zöld fejlesztéseket bemutató Radó Dezső Terv honlapján: Új közösségi funkciók a Szent István parkban - Radó Dezső Terv | Budapest  

Megosztás
Facebook logo