Nyilvános konzultációk a részvételi költségvetés megvalósuló ötleteivel kapcsolatban

2021.10.11.rendezvény
Három megszavazott ötlettel kapcsolatban nyilvános egyeztetésre hívja az érintett szakmai, civil szervezeteket és az érdeklődőket a Főpolgármesteri Hivatal Nyitott Budapest Osztálya.

Augusztus végén született meg az első, fővárosi részvételi költségvetés eredménye, melynek keretében 1 milliárd forint felhasználásáról a budapestiek dönthettek. A budapestiek által benyújtott ötletek közül három megszavazott ötlet megvalósításáról tart október folyamán nyilvános konzultációkat a Főpolgármesteri Hivatal. (A részvételi költségvetésről és az első szavazás eredményéről itt olvashat bővebben.)

A nyilvános konzultáció célja, hogy a Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatást adjon az alábbi lakossági ötletek megvalósítására vonatkozó terveiről és feltérképezze a projekt szakmailag magas szintű megvalósításához szükséges információkat.

A konzultációra meghívtuk az eredeti ötleteket benyújtó ötletgazdákat, az Esélyteremtő Budapest civil munkacsoport tagjait, valamint a szakmailag releváns tudást képviselő szervezeteket. Emellett várunk rá minden budapestit, aki hozzátenne a megvalósítás sikeréhez.

Az alábbi megvalósuló ötletekkel kapcsolatos konzultációkra várjuk:

Ötlet neve: „Budapest Peremén” rehabilitációs otthon
Konzultáció időpontja: 2021. október 18. (hétfő) 17-19:00
Regisztráció a konzultációra: ezen a linken (legkésőbb 3 nappal a találkozó előtt)
Konzultáció helyszíne: Főpolgármesteri Hivatal (1052. Bp., Városház u. 9-11.) I. em. 133
A hivatalba való belépéshez személyi igazolvány szükséges.


Ötlet neve: Üres lakások felújítása és bérbeadása hajléktalansággal küzdőknek
Konzultáció időpontja: 2021. október 19. (kedd) 13-15:00
Regisztráció a konzultációra: ezen a linken (legkésőbb 3 nappal a találkozó előtt)
Konzultáció helyszíne: Főpolgármesteri Hivatal (1052. Bp., Városház u. 9-11.) I. em. 133/b
A hivatalba való belépéshez személyi igazolvány szükséges.


Ötlet neve: Felnőtt Autista Szabadidős és Kulturális Központ
Konzultáció időpontja: 2021. október 25. (hétfő) 17-19:00
Regisztráció a konzultációra: a regisztráció lezárult, mert elértük a terem maximális befogadási kapacitását.
Konzultáció helyszíne (MEGVÁLTOZOTT!): Főpolgármesteri Hivatal (1052. Bp., Városház u. 9-11.) II. em. 234/b
A hivatalba való belépéshez személyi igazolvány szükséges.

További információk a nyertes projektről a fent linkelt online adatlapokon, valamint annak jobb oldalán „Kapcsolódó projektek” címszó alatt az eredetileg beadott ötletleírások is megismerhetőek.

A konzultáción orrot és szájat eltakaró maszk viselése kötelező, kérjük, ezt vegye figyelembe.

2021.10.11.

Frissítve: 2021.10.18.

Megosztás
Facebook logo