Közösségi költségvetésre kereszteltük át a részvételi költségvetést. Miért?

2021.11.02.blog
Ma indul útjára a budapesti közösségi költségvetés második éve. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy idén már második alkalommal kérhetjük, hogy „Adj egy jó ötletet!”, hogy mire költsön a főváros az erre szánt egymilliárd forintból.

Szeretnénk megosztani veletek, hogy miért nevezzük idén a tavaly részvételi költségvetés néven elindított programunkat közösségi költségvetésnek.

2021. nyarán a részvételi költségvetés első évének szavazása alatti és azt követő hetekben sokakkal beszélgettünk a program tapasztalatairól. A második évre készülve arról szóltak ezek a beszélgetések, hogy miben vizsgáztunk jól az első évben, és miben lenne jó fejlődni, főként, hogyan érhetnénk el ezzel a kezdeményezéssel még sokkal több budapestit.

A program elnevezése is egyik fontos pontja volt az első év értékelésének. Működött-e? Megértették-e az emberek azonnal, hogy mit szeretnénk tőlük ebben a nevétől függetlenül is összetett, de reményeink szerint átláthatóan működő programban?

E gondolkodás eredményeként a „közösségi költségvetés” elnevezés mellett tettük le a voksunkat, mert az közérthetőbb, mint a talán szakmaibb, az eredeti angol kifejezést pontosabban magyarító „részvételi költségvetés” szókapcsolat. Emellett azt is érzékeltük, hogy a budapestiek eleve inkább közösségi költségvetésnek nevezik programunkat. Ebben bizonyára szerepe van azoknak a kerületi önkormányzatoknak is (Kispestnek, Óbudának, de idéntől már a XIII. és II. kerületeknek is), akik szintén ezt az elnevezést használják saját, hasonló célú programjaikra.

A közösségi szó kifejező, hiszen a kezdeményezés lényege, hogy közösen döntünk a költségvetés erre szánt összegének sorsáról. Szerencsére sokan vagyunk budapestiek, így természetesen ez a közös döntés hosszadalmasabb, összetettebb, mint amikor otthon döntünk közösen pénzügyeinkről.

Annak is örülünk, hogy a program neve mostantól közvetlenül is kapcsolódik Budapest jelszavához: „Erős város. Erős közösség.” Ez számunkra kifejezi, hogy a közösségi költségvetés is egy jó eszköz Budapest városvezetése számára, hogy megerősítse a benne élő, dolgozó vagy tanuló emberek közösségeit. Amivel végeredményben Budapestet, a várost erősíti.

Végezetül még két újdonságot hadd osszunk meg:

Vadonatúj fejlesztés, hogy a programnak otthont adó otlet.budapest.hu oldal nem csak külsőségeiben újult meg, de a főváros szakembereinek hála a tavaly a párizsi részvételi költségvetési program nyílt forráskódú szoftverét használó honlap idén saját fejlesztésű oldalként működik tovább.

A mostani bejegyzéshez hasonlóan a jövőben szeretnénk gyakrabban megosztani az érdeklődőkkel a közösségi költségvetés kis híreit, műhelytitkait, abban bízva, hogy az erre kíváncsi budapestiek ezt értékelni fogják. Tehát ígérjük: többet fogunk blogolni.

Megosztás
Facebook logo