Elindult a közösségi költségvetés 2023-as szavazása − TUDNIVALÓK

2023.08.29.hír
Elindult a harmadik fővárosi közösségi költségvetés szavazása, ismét szavazhatunk egymilliárd forint sorsáról. A közösségi költségvetés szavazásán minden eddiginél több ötletre adhatjuk le voksunkat augusztus 30. és szeptember 30. között, összesen öt kategóriában. A legegyszerűbb ezt idén is itt, az otlet.budapest.hu-n megtenni.

A fővárosi közösségi költségvetés harmadik évében egyre több helyen jelennek meg a városban olyan fejlesztések, melyek ötletei a városlakóktól származnak, és annak megvalósítására is ők adták le a szükséges szavazatokat. Ha a városban járva találkozunk a kutyaitatóval is ellátott ivókutakkal, a több mint 90 helyszínen felállított új kerékpártámaszokkal, az óbudai legális graffiti fallal, akkor érdemes tudni, hogy ezek a fővárosi közösségi költségvetésen leadott és megszavazott budapesti ötletekből valósultak meg. Az idősotthonokban tartott állatterápiás foglalkozások, az ingyenes sportlehetőségek fővárosi sportlétesítményekben, az Üllői úton és a Váci úton kialakított védett kerékpársáv is a budapesti közösség ötleteinek megvalósulása. 

A következő nyerteseket ismét a budapestiek szavazhatják meg, itt, az otlet.budapest.hu-n szeptember 30-áig!

Kik és hogyan szavazhatnak?

Szavazni minden Budapesten élő vagy dolgozó/tanuló, 16. életévét betöltött magánszemély jogosult, aki regisztrál az otlet.budapest.hu oldalon vagy felkeresi valamelyik személyes szavazópontot.

Személyesen a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárakban, a Főpolgármesteri Hivatal Központi Ügyfélszolgálati Irodájában, az Idősek Információs Pontján, és utcai kitelepüléseink alkalmával lehet szavazni.

Szavazatot öt kategóriában lehet leadni, kategóriánként egyet, de akkor is érvényes a szavazat, ha nem választunk minden kategóriában ötletet.

Hogyan dől el, hogy mely ötletek valósulnak meg?

Az online és offline beérkezett szavazatok összesítését követően kategóriánként a legtöbb szavazatot kapott ötletek valósulhatnak meg a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig. Ha a legmagasabb pontszámú ötletek nem töltik ki pontosan a keretösszeget, úgy a maradék összegek összevonva is felhasználhatók a kategóriák soron következő két-két ötletének valamelyikére a főpolgármester döntése alapján.

Az idei évtől minden megvalósítandó ötletnek el kell érnie egy minimum szavazati küszöböt, amely az Esélyteremtő, Nyitott és Zöld Budapest kategóriákban, valamint Helyi nagy ötleteknél 1000, a Helyi kis ötleteknél pedig 500 szavazat.

De mi is az a közösségi költségvetés?

A közösségi költségvetés egy olyan – általában önkormányzati – program, amelynek keretében a település költségvetéséből bizonyos összeg felhasználására a város lakói tehetnek javaslatot. A fővárosi közösségi költségvetés keretében 1 milliárd forintos keretből valósítja meg az önkormányzat a lakosok által beadott ötletek közül azokat, amik a legtöbb szavazatot kapják.

Közösségi költségvetés már több mint tíz éve számos európai nagyvárosban, például Madridban, Párizsban, Amszterdamban, Barcelonában és Varsóban is működik. Mindenhol, ahol elindult, egyre nagyobb népszerűségnek örvend.  Az utóbbi években egyre több budapesti kerület indítja el saját közösségi, vagy más néven részvételi költségvetését, mindenhol egy kicsit más rendszerben, de a lényeg ugyanaz: a költségvetés egy részének felhasználásáról dönthessenek az ott lakók!

Budapest városvezetése elkötelezett a nyitott döntéshozatal és a lakosság minél nagyobb fokú bevonása, aktiválása mellett. Egyre több dologban mondhatjuk el véleményünket, vagy lehet közvetlen ráhatásunk egy-egy fejlesztésre. Erre ad például lehetőséget a közösségi költségvetés szavazása.

Megosztás
Facebook logo