Beszámoló és interjú - imádták a budapestiek az ingyenes sportolási lehetőségeket

2022.11.29.hír
Óriási sikerrel zajlottak az első fővárosi közösségi költségvetés egyik nyertes ötletének keretéből megrendezett sportfoglalkozások. Az “Ingyenes sportolási lehetőség biztosítása” című projektben javarészt 2022 nyarán megtartott foglalkozások szinte folyamatos túljelentkezéssel zajlottak, amiből egyértelműen látszik, hogy Budapesten óriási az igény a mindenki számára elérhetősporttevékenységekre. A nyertes ötlet beadóját, Kállay-Nagy Anitát kérdeztük tapasztalatairól.

Az ingyenes sportolási lehetőségek létrehozását célzó közösségi költségvetési projektnek akkora sikere volt, hogy a megvalósító Budapesti Sportszolgáltató Központ jelenleg éppen annak lehetőségeit méri fel, hogy hogyan tudná finanszírozni a folytatást. Bár a közösségi költségvetésben elsősorban nem rendezvényszerű, alkalmi jellegű projektek kapnak támogatást, az ingyenes sportolási lehetőségek ötlete mégis elnyerte a Közösségi Költségvetési Tanács, majd a szavazó budapestiek tetszését is, így a megvalósulás útjára léphetett a Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Turisztikai, Sport és Ifjúságpolitikai Főosztálya és a Budapesti Sportszolgáltató központ közreműködésével.

A folyamat a sportágak kiválasztásával kezdődött, ahol a fő szempont az volt, hogy a Fővárosi Önkormányzat által támogatott 39 sportintézmény által biztosított infrastruktúrát a lehető legnagyobb mértékben ki tudják használni az érteklődők. Így esett a választás többek közt a Városligeti műjégpályára és csónakázó tóra, a Margitszigeti Atlétikai Centrumra, a Margitszigeti Kondiparkra, a MOM Sport Uszodára. A változatos helyszíneken az aerobik többféle ágát, az atlétikát, atlétikai képességfejlesztést, nordic walkingot, strtandröplabdát, tollast, saját testsúlyos edzéseket, női vízitornát, görkorcsolya oktatást, kerékpár oktatást, tájfutást, kosárlbadát, jógát, táncot, kajakozást, SAP jógát és természetjárást gyakorolhattak a résztvevők.

A foglalkozások összesen bruttó 6 millió forintból valósultak meg, melyre a főváros a forrást a közösségi költségvetésre szánt évi 1 milliárd forintos keretből biztosította.

Összesen több mint 200 ingyenes sportfoglalkozás valósult meg a projektben 2800 résztvevővel. Az első fővárosi közösségi költségvetés eddig egyik legsikeresebb ötletének beadóját, Kállay-Nagy Anitát kérdeztük arról, hogy mit gondol a projekt megvalósításának színvonaláról, illetve általában a közösségi költségvetésről.

Mit gondolsz arról, hogy lakossági ötletek alapján valósít meg az önkormányzat különböző projekteket?

K.N.A. - Most már azt gondolom, hogy egyrészt létrejött egy jó program (az ingyenes sportolási lehetőségek) és ezt tovább is vihetné az önkormányzat, de alapvetően ez az egész nagyon jó lehetőség arra, hogy az emberek demokratikus úton eldönthetik, hogy mik valósuljanak meg a városukban. Sokkal több emberhez kellene, hogy eljusson ez a lehetőség, és sajnálom, hogy egyelőre nagyon kevés helyen jön szembe információ a közösségi költségvetésről , vagy akár arról, hogy  ebből eddig mik valósulnak meg. Biztos vagyok benne, hogy még ennél is több jelentkezője lenne a programoknak, ha többen tudnának róla.

 

Van szerinted amúgy elegendő ingyenes sportolási lehetőség Budapesten?

K.N.A. - Én vidékről érkeztem Budapestre 2020 környékén, és az volt a vágyam, hogy tömegsport rendezvényeket rendezzünk, ahol sokakat tudunk megmozgatni. Azt gondolom, hogy Budapesten nagyon jó adottságok vannak különböző sportok űzéséhez és ez egy nagyon szerencsés dolog.  Amikor találkoztam a közösségi költségvetéssel, rögtön arra gondoltam, hogy ez segíthet megvalósítani a sportesemény-szervezéssel kapcsolatos vágyaimat, hogy Budapestnek ezeket a remek adottságait minél többen aktívan használják.

Mi volt az, amit szívesen láttál volna még a megvalósulás során, de elmaradt?

K.N.A. - Hiányoltam, hogy miután nyert az ötletem, alig lehetett hallani a megnyíló ingyenes sportolási lehetőségekről. Azt gondolom, hogy egy önkormányzatnak meg kell mutatnia az általa nyújtott lehetőségeket, eredményeket és sikereket is, különböző felületeken. Egyrészt, hogy van egy ilyen kezdeményezés, amin keresztül bárki ötlete megvalósulhat, másrészt jelen esetben azt, hogy egy évig ingyenes sportlehetőségeket biztosít bárki számára.

Hogyan tudtál bevonódni az ötlet megvalósításába? 

K.N.A. - Volt egy közös konzultáció a projekt indulása előtt, ahol elmondhattam, hogy én kifejezetten milyen programoknak örülnék, és ez aztán egy közös ötletelésbe ment át, ahol a hivatal munkatársaival együtt találtuk ki, hogy az adott lehetőségeket hogyan tudnánk a legjobban kihasználni, hogyan tudnánk a legszínesebb programkínálatot kialakítani.

Hogyan kampányoltál a szavazáskor?

K.N.A. - Hát, őszintén, sehogy! Tudtam, hogy ez az ötlet tetszeni fog a nőknek, férfiaknak, fiataloknak, időseknek egyaránt. Az emberek vágynak arra, hogy közösségben mozoghassanak, sportolhassanak, kipróbálhassanak olyan mozgásformákat, amit talán addig még soha. 

Ha jól tudom te oktatóként is részt vettél a megvalósításban. Milyen visszajelzéseket kaptál a programjaidon résztvevőktől?

K.N.A. - Igen, én felnőtt női vízitornát oktattam. Nagyon fiataltól egészen idős korig népszerűek voltak a programok. Azt hiszem, a legfontosabb visszajelzés az, hogy nagyon sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen programokra járjanak, viszont amikor ingyen kínálkozik a lehetőség, sokan szívesen vesznek részt. Nagyon fontos lenne, hogy ez a lehetőség folyamatosan fennálljon a budapestiek számára. Egyértelműen látszik, hogy óriási az igény erre, jó lenne, ha ez a program megmaradhatna, és az érdeklődők folyamatosan kapnának tájékoztatást a lehetőségekről.

 

Megosztás
Facebook logo