22-42 elem, összesen: 594
Helyi - kis ötlet
Gyalogátkelő a csillaghegyi Mátyás király úton a közösségi háznál
Gyalogátkelő létesítése a Mátyás király úton az Attila utca és Árpád utca kereszteződésének közelében.
Zöld Budapest
Buszgarázs határolása magas, sűrű sövénnyel
A kelenföldi buszgarázs Nagyszőlős utcai kerítése mellett (a garázs területén) legyen sűrű, magas sövény.
Nyitott Budapest
Lónyay utca élhetőbbe tétele a taktikai urbanizmus módszereivel
A Lónyay utcában kísérleti módon, elsősorban a taktikai urbanizmus módszereivel – vagyis felfestéssel, dézsás növényekkel, terelőkkel – szabadítsunk fel teret, alakítsunk ki közösségi helyet, szélesítsük a járdát, helyezzünk ki növényeket.
Helyi - nagy ötlet
A Népliget fejlesztése a metróállomás közelében
A Népligetben a metróállomás környékén az elbontott pavilonok helyén új zöldfelületek kialakítása, gyalogos kapcsolat létesítése a Víztorony irányába, kerékpártárolók kihelyezése.
Nyitott Budapest
Zöldfelület-örökbefogadás
Zöldfelület-gondozási megállapodás keretében budapesti lakosok adott zöldfelületet, növénycsoportot örökbe fogadhassanak. A főváros az ötlet forrásából növénytelepítéssel és eszközökkel támogatná az örökbefogadókat.
Nyitott Budapest
Aluljárók megújítása kulturális és közösségi terek kialakításával
Az aluljárók nem használt helyiségeinek közösségi, kulturális hasznosítását lehetővé tévő fejlesztések, ehhez pályázati rendszer kidolgozása.
Zöld Budapest
Zöldebb és élhetőbb Mester utca
A 9. kerületi Mester utca adottságai miatt gyönyörű sétáló / pihenő utcává alakulhatna. Ennek első lépéseként szeretném ha egy kivitelezhető méretű sáv szélességében a beton helyén ládás, vagy a földbe ültetett növényzet lenne, praktikusan a járda és az autós sáv találkozásánál, a platán fák között. A lakók, boltok és vendéglátó helyek együttműködését kérnénk abban, hogy ez a zöld sáv ne pusztuljon ki, és megtartsa azt a jó hangulatot, amiből már könnyebb lesz elképzelni a következő lépést egészen addig, amíg komolyabb forgalomcsillapítások és zöldítések nem létesülnek a Mester utcában.
Helyi - kis ötlet
Kitaposott terület rendezése a Kelenföldi pályaudvarnál
A MÁV-aluljáró és a pályaudvar közötti, kitaposott, elhanyagolt rézsű újratervezése, esztétikus, célszerű növényesítése.
Zöld Budapest
Megújuló energia mintautca
Innovatív, de kevésbé elterjedt, megújuló energiát használó eszközök kipróbálása, bemutatása egy helyen. Ilyenek lehetnek például: energiát termelő járda, napelemek és szélturbinák használata különböző módokon és célokra, okos eszközök.
Egész Budapest
Adatbázis közösségi kertre alkalmas területekről
Adatbázis készítése olyan területekről, amelyek alkalmasak lehetnek közösségi kertek létrehozására, különös tekintettel a sűrűn beépített belvárosra.
Helyi - kis ötlet
Faültetés a Pesti út mellett
A XVII. kerületi Pesti út mellett a Balassagyarmat utca és Hegyalatti utca közötti szakaszra fák, fasorok ültetése.
Nyitott Budapest
Köztéri mászófal
Egy olyan kültéri mászófal létrehozása, ami minél szélesebb rétegnek – kezdőknek és haladóknak egyaránt – lehetőséget ad ennek a sportágnak a gyakorlására.
Zöld Budapest
Bokrok telepítése fű helyett a zöldsávokba
Fű helyett bokrokat telepítsenek a járdaszigetekre, vagy a járda és az úttest között lévő zöldsávokba külső kerületekben, ahol ezek a felületek a legsérülékenyebbek.
Egész Budapest
Felnőtt Autista Szabadidős és Kulturális Központ
Az első hazai Felnőtt Autista Szabadidős és Kulturális Központ létrehozása a fővárosban, ahol az alapszintű oktatásból, továbbképzésből és a felsőoktatásból kikerülő autista fiatalok élethosszig tartó támogatásra és közösségekre találhatnak.
Helyi - kis ötlet
XVII. kerületi autóbuszöblök
A kerület forgalmas útjain (pl. Keresztúri út, Jászberényi út, Péceli út, Pesti út) autóbuszöblök kialakítása.
Zöld Budapest
A forgalmi sávokat elválasztó középsziget zöldítése az Üllői úton
Az Üllői út IX. és X. kerületi szakaszán a forgalmi sávok közötti középszigeten az aszfalt helyett zöld növényzet, lehetőleg fák telepítése.
Helyi - kis ötlet
Fedett kerékpártároló a Nyugati pályaudvarnál
Fedett kerékpártárolók telepítése a Nyugati pályaudvar mellé.
Zöld Budapest
A gellérthegyi Jubileumi park fejlesztése
A gellérthegyi Jubileumi park útjainak rekonstrukciója, a balesetveszélyes szakaszok kijavítása, szemetes edények zárhatóvá tétele.
Zöld Budapest
Kevesebb gépjárművet a hivatalba
A Főpolgármesteri Hivatal készülő mobilitási tervéhez igazodva kerékpárok, más környezetkímélő járművek és tárolók vásárlása, fenntartása, szemléletformáló események a dolgozók számára, hogy kevesebb gépjárművet használjanak.
Helyi - nagy ötlet
Parkmegújítás a Flórián térnél
Elsősorban az utak járhatóságára fókuszálva a park megújítása, az esővíz elvezetése, beszivárogtatása.
Esélyteremtő Budapest
Közterületi lépcsők akadálymentesítése tolósínekkel és rámpákkal
Babakocsik és kerékpárok lépcsőkön történő fel- és letolására alkalmas tolósínek és rámpák telepítése.
22-42 elem, összesen: 594