43-63 elem, összesen: 594
Nyitott Budapest
Több pad a parkokban, köztereken
Padok telepítése olyan közterekre, parkrészekbe, ahol érezhetően több leülési lehetőségre volna szükség. A helyszínek kiválasztása a helyiekkel való egyeztetést követően történhet.
Nyitott Budapest
Közösségi tereket a fiataloknak
Kisebb parkok vagy parkrészek kialakítása – jellemzően iskolák közelében –, ahol iskola után vagy akár este fiatalok leülhetnek, együtt lehetnek. A leülési lehetőség mellett szél- és esővédett terület, sporteszközök vagy más kültéri bútorok, eszközök is elhelyezhetők.
Helyi - kis ötlet
Zebrák a Vérhalom téren
Gyalogátkelőhelyek kialakítása a Vérhalom tér azon három sarkán, ahol nincsen még felfestve (Vérhalom utca, Pentelei Molnár utca, Áfonya utca).
Helyi - nagy ötlet
Árnyékosabb buszmegállók a 105-ös vonalán
A 105-ös busz angyalföldi szakaszán lévő buszmegállók árnyékolása növényekkel vagy más alternatív megoldással.
Zöld Budapest
Közösségi funkciók a Szent István parkba
A Szent István park kisparki elkerített részeit közösségi parkká alakítani, a nagyparki részen a kosárlabdapálya biztonságos felülettel való burkolása.
Helyi - kis ötlet
Többgenerációs programok II. kerületi nyugdíjasoknak
A Fillér utcai II. számú Gondozási Központban komplex szolgáltatási csomag részeként a különböző korosztályok egymásra találását, közösségi életének fejlesztését célzó program kidolgozása és megvalósítása.
Helyi - nagy ötlet
A Kubala László park rekreációs célú megújításának folytatása
A Kubala László park rekreációs célú megújításának folytatása a FŐKERT által elkészített tervek alapján.
Esélyteremtő Budapest
Csodavilág játszóház különleges gyermekeknek
Több helyiségből álló játszóház, melyek strukturáltan be vannak rendezve speciális igényű gyermekek kikapcsolódására.
Egész Budapest
Szürkevíz hasznosítási mintaprojekt közintézményben
Induljon szürkevíz hasznosítási mintaprojekt a főváros egy közintézményében, szereljenek fel szürkevíz újrahasznosító berendezéseket az intézménybe.
Zöld Budapest
Nagykörúti utcatorkolat zöldítése, pihenőhelyek kialakítása szintben átvezetett járdával
Egy nagykörúti mellékutca torkolatának átépítése szintben átvezetett járdával, pihenőhelyek kialakításával, zöld növényzet telepítésével.
Egész Budapest
Budapest Földhajó - ökoépítészeti és fenntarthatósági központ
Önfenntartó ökoépület és kert létrehozása Michael Reynolds Earthship-elgondolása alapján, amely fenntarthatósággal kapcsolatos oktatási, közösségi központként szolgálna.
Helyi - nagy ötlet
Szélesebb járda, több zöld a Tivadar utcában
A Tivadar utca zöldítése növénytelepítéssel és utcabútorok, játékos köztéri elemek kihelyezésével, mely a járdafelület szélesítésével és a parkolófelület csökkentésével valósítható meg.
Helyi - kis ötlet
Gyalogosbiztonság növelése a Magyar tudósok körútján
Zebra létesítése a Magyar tudósok körútján.
Helyi - kis ötlet
Zöld középszigetek a Hegyalja úton és a Budaörsi úton
A forgalmi irányokat elválasztó széles középszigeteken a beton feltörésével zöld növényzet telepítése a Hegyalja út és a Budaörsi út két szakaszán.
Zöld Budapest
Rollertárolók létesítése
Létesüljenek teszt jelleggel rollertárolók bécsi vagy zuglói mintára, melyek nem csak támasztékot adnak, de zárhatóvá is teszik a rollereket, főleg olyan helyeken, ahova az emberek szívesen és sokan járnának rollerrel, vagy a tömegközlekedés és roller kombinációjával.
Helyi - nagy ötlet
Integrált közösségi tér a Dévér parkban
Integrált közösségi tér kialakítása a XXII. kerületi Horgásztelepen játszótérrel, asztalokkal, ivókúttal, napelemes világítással, lehetőség szerint közösségi tűzrakóhellyel és könyvszekrénnyel.
Nyitott Budapest
Utcazenei tehetségkutató
Utcazene helyszínek kijelölése, tehetségkutatás szervezéssel, promócióval, valamiféle zsűrizéssel, majd egy kisebb utcazene fesztivál megvalósítása.
Nyitott Budapest
Közösségi strandröplabdapályák
Két strandröplabdapálya kialakítása könnyen megközelíthető, fiatalok és más sportolni vágyók által is látogatott, népszerű közparkokban.
Egész Budapest
A kerületi újságokba "Nem kérek kerületi újságot", "Nem kérek reklámot" matrica
A kerületi újságokba mellékletként évente egyszer kerüljön két matrica: "Nem kérek kerületi újságot" és "Nem kérek reklámot" felirattal.
Helyi - kis ötlet
Gyalogátkelőhely létesítése a Szugló utca és Cinkotai út kereszteződésben
Két gyalogos-átkelőhely kialakítása, egy a Szugló utcán, egy pedig a Cinkotai úton való átjutás biztosítására.
Helyi - kis ötlet
Zöld villamosmegállók a 14-es vonalán
A napsütésnek leginkább kitett megállókban akár a megállóra, akár önálló rácsozatra futtatott növényekkel történő árnyékolás.
43-63 elem, összesen: 594