Elérhetőségekotlet@budapest.hu

Vegyen részt Budapest fejlesztésében! Jelentkezzen a részvételi költségvetési tanácsba!



Budapest Főváros Önkormányzata 2020-ban a lakosság döntéshozásba való bevonása részeként elindította a fővárosi részvételi költségvetés próbaévét. A főváros az éves költségvetéséből 1 milliárd forintot különített el részvételi költségvetésre, amelynek felhasználásáról budapestiek beküldött ötletei alapján 2021 tavaszán a város lakói döntenek. A döntésben a nyilvános szavaz​ás mellett szerepe lesz a budapesti polgárokból álló részvételi költségvetési tanácsnak is.

A részvételi költségvetési tanács tagjai arra ka​pnak lehetőséget, hogy segítsenek jóváhagyni az önkormányzat által előzetesen már leellenőrzött és megvalósíthatónak talált ötletek közül azokat, amelyek rákerülhetnek a szavazólapra. Ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy valóban a város lakóinak megfelelő projektek valósuljanak meg.

A részvételi költségvetés és annak részvételi költségvetési tanácsa Budapest közéletében még új módszernek számít, de számos külföldi és hazai példa igazolja sikerességét. A módszerről bővebben a részletes felhívásban olvashat.

Minden Budapesten élő, dolgozó vagy tanuló, vagy budapesti civil szervezet által delegált, 18. életévét betöltött személyt biztatunk, hogy jelentkezzen a tanácsba, amelynek tagjait a jelentkezők közül sorsolással választjuk ki.

Mi a részvételi költségvetési tanács tagjainak konkrét feladata?

  • A beérkezett projektek osztályozása megadott szempontok szerint (ezt a tanács tagjai önállóan végzik).

  • A legkevesebb pontszámot kapott vagy a legellentmondásosabb megítélésű ötletekkel kapcsolatban javaslattétel (közösen, vezetett megbeszélések keretében).

Miért jó ez Budapestnek?

  • Biztosítja, hogy a részvételi költségvetésre elkülönített pénz felhasználásáról valóban a budapestiek döntenek.

  • Minél többféle ember vesz részt a döntésekben, annál jobban fogják azok szolgálni Budapest sokszínű lakosságát.

  • A részvételi költségvetés során a város lakói jobban beleláthatnak a város működésébe, a döntések mögött álló fejlesztési, pénzügyi logikába. Egy erős városnak pedig szüksége van tájékozott, aktív polgárokra.

És miért jó nekem?

  • Része lehet egy demokratikus tanácsnak, amely a főváros éppen zajló, részvételi költségvetési forrásból megvalósuló fejlesztéseire közvetlen befolyással van.

  • Tájékozottabb lesz Budapest fejlődési irányaival, lehetőségeivel kapcsolatban.

  • Jelképes összegű térítést is kap a munkájáért.

Mennyi munkát jelent ez?

  • A beérkezett és az első rostán fennmaradt ötletek önálló osztályozása körülbelül 1 munkanapot vesz igénybe (rugalmas időbeosztásban).

  • Az ötletek közös, vezetett megbeszélések formájában történő átbeszélése és az ezekkel kapcsolatos javaslattétel egy hétvégét, vagyis két napot vesz igénybe.

Alkalmas vagyok tagnak? Kell-e bármilyen előképzettség, tudás, eszköz?

  • Ennek a döntéshozatali módszernek fontos része, hogy mindenki véleménye egyformán számít, mindenki értékes szempontokkal segítheti a folyamatot, nincsen szükség semmilyen speciális tudásra, csak az ön, a város használata során szerzett mindennapi tapasztalataira.

  • A járványhelyzetre tekintettel a részvételi költségvetési tanács ülései internetes formában zajlanak majd. Ehhez szüksége lesz egy számítógépre, valamint internetkapcsolatra, mikrofonra és kamerára. Amennyiben részt venne, de a fenti technikai feltételeket nem tudja biztosítani, akkor is jelentkezzen, a Főpolgármesteri Hivatal igyekszik majd lehetővé tenni a részvételét. Ha nem gyakorlott használója az internetes kommunikációs eszközöknek és alkalmazásoknak, szívesen segítünk azok használatának bemutatásával is.

 

Jelentkezési határidő: 2021. február 21. (vasárnap). 

A jelentkezőket 2021. március 1-ig értesítjük, hogy bekerültek-e a sorsolás útján kiválasztott tanácstagok közé.

Jelentkezzen magánszemélyként online jelentkezési lapon, vagy a 06-1-999-9242-es telefonszámon egyeztetett időpontban személyesen

Jelentkezzen civil szervezet delegáltjaként itt

 

Kérjük, hogy a jelentkezést megelőzően mindenképpen olvassa át a részvételi költségvetés tanácsának részletes felhívását!

Várjuk jelentkezését, amivel hozzájárulhat ahhoz, hogy Budapest még jobb hely legyen!


Adatkezelési tájékoztató​