Elérhetőségekotlet@budapest.hu

Felhívás jelentkezésre a részvételi költségvetési tanácsba



Budapest Főváros Önkormányzata 2020-ban a lakosság döntéshozásba való bevonása részeként elindította a fővárosi részvételi költségvetés próbaévét. A főváros az éves költségvetéséből 1 milliárd forintot különített el részvételi költségvetésre, amelynek felhasználásáról a budapestiek beküldött ötletei alapján 2021 tavaszán a város lakói döntenek. A döntésben a nyilvános szavazás mellett szerepe lesz a budapesti polgárokból álló részvételi költségvetési tanácsnak is. E felhívás célja ennek a tanácsnak a létrehozása.

A részvételi költségvetési tanács tagjai arra kapnak lehetőséget, hogy jóváhagyják az önkormányzat által már leellenőrzött és megfelelőnek talált ötletek közül azokat, amelyek rákerülhetnek a szavazólapra. Ha ön jelentkezik a tanácsba, sorsolást követően részévé válhat a fővárosi részvételi költségvetés csapatának.

Mind a részvételi költségvetés, mind annak részvételi költségvetési tanácsa még új módszernek számít Budapest közéletében, de számos külföldi és hazai példa igazolja sikerességét.

1. Mi a részvételi költségvetési tanács szerepe?

A részvételi költségvetési tanács tagjai a Fővárosi Önkormányzat részvételi költségvetési felhívására az otlet.budapest.hu honlapra beérkezett – és a Főpolgármesteri Hivatal munkatársai által jogi, pénzügyi, formai szempontból előszűrt – ötleteket osztályozzák meghatározott szempontrendszer alapján, majd javaslatot tesznek arra, hogy egy adott ötlet felkerüljön-e a szavazólistára, ezzel esélyt kapva arra, hogy 2021-től megépüljön/megvalósuljon.

A szavazólistára felkerült projektötletek közül ezután – immár a tanácstól függetlenül – a Budapesten élő vagy dolgozó/tanuló, 18. életévüket betöltött személyek online vagy helyszíni szavazás útján döntik el, hogy mely ötleteket valósítsa meg a Fővárosi Önkormányzat a részvételi költségvetésre az első próbaévben elkülönített 1 milliárd forintos keretből.

2. A részvételi költségvetési tanács tevékenysége

2.1. Feladatai

A részvételi költségvetési tanács tagjának feladata, hogy

  • megadott szempontok alapján véleményezze a részvételi költségvetési felhívásra beérkezett és a hivatal munkatársai által jogi, pénzügyi, formai szempontból előszűrt ötleteket, és javaslatot tegyen arra, hogy egy adott ötlet felkerüljön-e a szavazólistára, vagy sem;
  • javaslatot tegyen a duplán/többszörösen szereplő hasonló ötletek, illetve az ugyanarra a helyszínre vonatkozó ötletek esetleges összevonására annak érdekében, hogy ezek ne vegyenek el szavazatokat egymástól (az ötletfejlesztési folyamat már a hivatal munkatársai és az ötletgazdák által a tanács ülésezésének idejére megtörténik, itt további egyezések és szinergiák feltárásáról, a projektek finomításáról lehet szó).

2.2. Az ötletek véleményezési szempontjai, javaslattétel

A teljes kiválasztási folyamat a „Nyitott Budapest” Társadalmi Együttműködési Osztály által meghatározott módszertan szerint, online osztályozás és vezetett beszélgetés formájában történik.

A részvételi költségvetési tanács tagjai első körben megismerik és írásban osztályozzák az ötleteket, azaz állást foglalnak a következőkről:

  • A projektötlet mennyiben felel meg a részvételi költségvetés kiírásában megfogalmazott alapelveinek és értékeinek, azaz például:
    • közérdekű-e?
    • segíti-e Budapest polgárainak egyenlőségét?
    • környezetileg, gazdaságilag fenntartható-e?
    • hozzájárul-e Budapest népszerűségéhez, felpezsdíti-e a várost?
  • Konkrét helyszínre, adott kerületre vonatkozó fejlesztési ötlet esetében a projektötlet megvalósítása az adott helyszínen/kerületben javasolt-e?

A fenti osztályozás eredményeit a tanács titkársági feladatait ellátó „Nyitott Budapest” Társadalmi Együttműködési Osztály összegzi.

A részvételi költségvetési tanács tagjai második körben csoportos (élő, vagy a járványügyi helyzetnek megfelelő internetes), moderált megbeszélés formájában tesznek javaslatot arra vonatkozóan, hogy a fenti osztályozás alapján a legkevesebb pontszámot kapott, vagy legellentmondásosabb megítélésű ötletek felkerülhetnek-e a szavazólapra. A többi ötlet automatikusan felkerül a szavazólistára.

3. A részvételi költségvetési tanács tagjainak kiválasztása

3.1. Jelentkezés lehetősége, feltételei

Ki vehet részt?

A részvételi költségvetési tanácsba tagnak jelentkezhet minden 18. életévét betöltött, Budapesten élő, dolgozó vagy tanuló, illetve budapesti civil szervezet által delegált személy, néhány kivételtől eltekintve.

Annak érdekében, hogy a civil társadalom érdekei ne sérüljenek, az alábbi személyek nem jelentkezhetnek: politikai párt vezető testületének tagja, tisztségviselője, alkalmazottja, politikai felsővezető, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, országgyűlési képviselő, nemzetiségi szószóló, az Európai Parlament tagja, megyei (fővárosi), települési önkormányzat képviselő-testületének tagja, polgármester, alpolgármester.

A jelentkezésből nincsenek kizárva azok a személyek, akik adtak be ötletet a részvételi költségvetés felhasználására.

A részvételi költségvetési tanács tagjait két körből választjuk ki:

(I) Maximum 46 főt egyéni jelentkezések alapján sorsolunk ki úgy, hogy lehetőleg a 23 budapesti kerület mindegyikét képviselje 2-2 fő (az adott kerületben élő, dolgozó vagy tanuló 18. életévét betöltött személy)

Jelentkezni vagy online jelentkezési lapon lehet, ahol nevén, a kapcsolattartást szolgáló email-címén kívül meg kell adnia irányítószámát, nemét, korcsoportját, legmagasabb iskolai végzettségét, vagy a 06-1-999-9242-es telefonszámon egyeztetett időpontban személyesen.

(II) Maximum 14 főt civil szervezetek által delegáltak köréből sorsolunk ki.

A Fővárosi Önkormányzat elkötelezett amellett, hogy a részvételi költségvetésben a társadalmilag sérülékeny csoportok (például fogyatékossággal élők, etnikai kisebbségek, hajléktalan emberek, elszigetelt időskorúak) érdekei is hangsúlyosan megjelenjenek. Ennek érdekében sérülékeny társadalmi csoportokkal foglalkozó, minimum 1 éve budapesti székhellyel bejegyzett civil szervezetek jelentkezhetnek egy-egy, lehetőleg személyesen is érintett delegáltjukkal.

Jelentkezni ebben az esetben is online jelentkezési lapon kell, és a jelentkezők az őket delegáló civil szervezet kapcsolattartási adatait, a szervezet tevékenységének és sérülékeny társadalmi csoportokhoz való kötődésének leírását, valamint a delegált személy irányítószámát, nevét, nemét, korcsoportját, legmagasabb iskolai végzettségét adják meg.

Miért érdemes jelentkezni?

  • A részvételi költségvetési tanács tagjai – figyelembe véve, hogy a beérkezett ötletek számának függvényében jelentős munkát várunk tőlük – díjazásban részesülnek. Ennek összege nettó 30 ezer forint/fő a 3 naposra tervezett elfoglaltságért. Szükség esetén a részvételi költségvetési tanács tagjainak munkahelyről való távollétéhez igazolást adunk.
  • A tanács tagjai visszajelzéseikkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a fővárosi részvételi költségvetés minden évben fejlődhessen.
  • Úgy gondoljuk, hogy egy demokratikus gyűlés részeként, a főváros közeljövőbeni, részvételi költségvetési forrásból megvalósuló fejlesztéseire közvetlen befolyással lenni megtisztelő feladat. Tervezzük, hogy az évente újraválasztott tanács korábbi – erre vállalkozó – tagjaiból létrehozzuk a mindenkori részvételi költségvetés nagyköveteinek testületét, ami reményeink szerint a jövőben a részvételiséget segítő közösséggé növi majd ki magát.

3.2. Kiválasztás a jelentkezők közül

A jelentkezők közül sorsolással választjuk ki a részvételi költségvetési tanács maximum 46 magánszemély tagját úgy, hogy a tanács nemre, korra, iskolai végzettségre tekintettel minél inkább reprezentatív legyen a teljes budapesti lakosságra nézve.

A személyi adatokat az alábbi bontásban vesszük figyelembe:

  • nem: nő / férfi
  • kor: 18-29 / 33-44 / 45-64 / 65+
  • legmagasabb iskolai végzettség: alapfok / középfok / felsőfok

A civil szervezetek maximum 14 delegáltjánál túljelentkezés esetén szintén sorsolással dől el, ki kerül be.

4. A tanács működésének alapjai

4.1. A tanács fővédnöke

A tanács fővédnöke a részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes, aki megnyitja a tanácskozást. Szavazati joggal nem rendelkezik.

4.2. A tanács vezetője

A tanács vezetője a „Nyitott Budapest” Társadalmi Együttműködési Osztály vezetője. Szavazati joggal rendelkezik.

A tanács vezetője

  • részt vesz és vezeti a tanács üléseit, felügyeli a tanács tevékenységét, a tanács üléseinek szakmai előkészítését;
  • javaslatot tesz az ülés napirendjére, az egyéb tevékenységek ütemezésére és az eseti meghívottak személyére;
  • amennyiben egyes ötletek kapcsán a részvételi költségvetési tanács tagjai nem jutnak döntésre, úgy szavazata döntő jelleggel bír;
  • a nyilvánosság előtt a tanács fővédnökével együttesen ellátja a szóvivői feladatokat.

4.3. A tanács tagjai

A jelentkezők közül sorsolás útján kiválasztott maximum 60 budapesti személy (kiválasztásukról lásd 3. pont), szavazati joggal rendelkeznek. Minden részvételi költségvetési ciklushoz kapcsolódóan új tagtoborzással új tagokat választunk.

A tanács munkájában és ülésein tanácskozási joggal az állandó tagok mellett eseti meghívottak, például egy-egy téma szakértői, a Főpolgármesteri Hivatal munkatársai is részt vehetnek, amennyiben ezt az adott ülésen érintett szakterület indokolja.

4.4. Titkársági feladatok

A tanács titkársági feladatait a „Nyitott Budapest” Társadalmi Együttműködési Osztály látja el.

A titkárság a hivatal egyéb szervezeti egységeivel együttműködve elvégzi a tanács működésével kapcsolatos valamennyi adminisztratív, operatív feladatot.

5. A részvételi költségvetési tanács felállásának, működésének időkeretei

  • Tagok jelentkezési határideje: 2021. február 21. éjfél
  • Tagok sorsolása, értesítés a kiválasztásról: 2021. március 1-ig
  • A részvételi költségvetési tanács munkájának ellátásához szükséges alapinformációk, dokumentumok átadása: 2021. március 8-ig
  • Az ötletek tanácstagok általi egyedi osztályozása: 2021. március 15-ig
  • Javaslatok kidolgozása csoportos munkában a kérdéses ötletek szavazólapra kerülésével kapcsolatban (online): 2021. március 20-21. (szombat-vasárnap)

Jelentkezzen magánszemélyként itt

Jelentkezzen civil szervezet delegáltjaként itt

Ismerje meg a részvételi költségvetési tanács létrehozásával és működtetésével kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót.