1-21 elem, összesen: 599
Zöld Budapest
"Háztáj"
Mind a bérlakásban élőknek, mind pedig az akörül és az utcán sétálóknak nyomorúságos látvány a budapesti bérházak előtti járda és utcafront állapota (kosz, szemét, kutyaürülék) és a teljes zöld környezet hiánya. Sokan az önkormányzattól, az államtól várnak segítséget, de ez nem megoldás. A büntetés nem jó eszköz. A társasházakat, azok lakóit kellene ösztönözni olyan célzott pályázatokkal, aminek feltétele lenne, hogy a társasházak megbízott takarítói tisztán tartsák a bérházak előtti járdákat, a kapukat, a bejáratot. Pl. nagyobb összeget elnyerő pályázathoz, előfeltétel legyen a fentiek megléte. ösztönző lehet ez, sőt talán az még jobban, ha minél több előfeltételnek ( tiszta járda, zöld előtér, rendezett kapualj stb.) megfelel egy bérház lakóközössége, annál nagyobb pályázati pénzre lehet jogosult. Tehát, "sávos" pályázati rendszer megvalósítását kellene létrehozni, és érdekeltté tenni a pályázókat abban, hogy minél több feltételnek megfelelhessen.
Nyitott Budapest
"Húsvét sziget"
A projekt keretében a Húsvét-sziget kőfejek közül 6 db fej másolata piros műanyag ballonból kerülne elkészítésre 1:1 arányú, (vagy növelt) méretben. A figurák a Duna fenekén elhelyezett súlyokhoz drótkötelekkel kerülnének rögzítésre, és az időszak átlagos vízállása szerinti vízszinthez képest 1-2 méterrel a Duna vízszintje felett, az Országház irányába nézve lebegnének.
Zöld Budapest
"Műveljük kertjeinket!" (növény újrahasznosítás)
Tavasztól őszig a Főkert által gondozott közterületeken gyakran látni, hogy a virágágyások teljes növényzetét kiszedik és helyette az idénynek megfelelő "csúcsformájukat" élő virágokat ültetnek. Ez abszolút érthető, viszont az eltávolított növényeket megsemmisítik. Gyakran évelő vagy éppenséggel egynyári, de még több hétig, virágzó növények is elpusztulnak így, amelyeket szerintem oda lehetne adni lakóközösségeknek, iskoláknak, óvodáknak, nyugdíjas otthonoknak, egyéb intézményeknek, esetleg magánszemélyeknek, hogy elültessék saját területükön és gondozzák tovább ezeket a növényeket. Ezeknek a közösségeknek sokszor nincs anyagi forrásuk piaci áron vett, drága palántákra, de az igényük talán meglenne. Amit pedig gondoznak, azért remélhetőleg jobban felelőséget is éreznek az emberek.
Zöld Budapest
"ZÖLD" SZÉPSÉGVERSENY
A Főváros összes kerületét, illetve ott található Fővárosi területek közül minden kerületben egyet-egyet kiválasztva a 23 darab kerület "Zöld"-szépségversenyt rendezhetne.
Lényege, hogy egy legalább 200 m hosszú útszakaszt, vagy egy legalább 400nm alapterületű teret olyan módon zöldítenek az ebben résztvevők (önkormányzat, civil szervezet, vagy helyi lakosok), hogy az ott megjelenő új növény-kultúra sűrűsége a lehető legmagasabb legyen, azaz minél több, minél látványosabb, esztétikusabb utca képet alkosson.
Az így kialakított, céldátumra elkészült 23 db közterület végül egy szépségversenyen venne részt, melyre a Fővárosiak szavazhatnának. Az első három helyezett értékes nyereményekkel gazdagodhatna.
Zöld Budapest
"Zöldítsük ki Budapestet" program
A projekt aarról szól, hogy aki szeretne a belvárosban a lakótömbje elé egy faültetését, az megtehesse. Az önkormányzat kiadja a közművekről a papírokat, leszervezi a bontást, építést, ültetést, a lakosok pedig kifizetik, valamint örökbe fogadják a fát.
Ezzel olyan helyre kerülnek fák, ahova tényleg akarják az emberek. Persze ez nem váltaná ki a fővárosi faültetéseket, viszont az olyan helyeken ahol parkoló autókat kéne eltávolítani ez lehet a megoldás.
Zöld Budapest
14-es villamos vonalának meghosszabítása a Nyugati térig
A 14-es villamos hosszú vonalon közlekedik és sok utast mozgat, azonban a belvárosban a Lehel tér végállomással elmulasztja azt a lehetőséget, hogy a város ütőeréig juttassa az utasokat. Ugyan a Lehel téren van átszállási lehetőség buszra, trolira és a 3-as metróra, ha valaki a Nyugati térre szeretne eljutni (akár vonat, akár 4-6 villamos miatt) el kell döntenie hogy vagy sétál, vagy pedig 1 megállóért le- és fölmászkál a metróban. Ez nem csak az időseknek és a mozgássérülteknek okoz kényelmetlenséget, de sokakat ösztönözhet arra, hogy egy bizonyos távolságból inkább autóval közelítsék meg a Nyugati teret.
A 47-es és a 14-es villamos újbóli összekötése valószínűleg fölösleges, hisz ezt a távot kiszolgálja a metró, azonban az, hogy a 14-esnek mindössze 1 megállóval hamarabb van a végállomása, elszalasztott lehetőség.
Lehet túl drága, lehet nem a megfelelő csatorna. De ha a megfelelő ember elolvassa én már örülök.
Zöld Budapest
17. kerület. Pesti út- Bakancsos utca kanyarodó sáv hosszabbitás
A Pesti úton a Kaszáló utcától kezdődő kanyarodósávot a Népkert előtt cca. 50 méteres szakaszon kellene meghosszabbítani, összekötni a Cinkotai út felé, a másik kanyaridósávval így egybefüggő 3 sáv alakulna ki.
Zöld Budapest
3 új Mol Bubi dokkolóállomás Újbudán
Legyen Őrmezőn (a Vőfély utca - Menyecske utca által határolt területen) legalább 1 db és Gazdagréten (az Aldi környékén és az uszoda környékén) legalább 2 db új dokkolóállomás a 4-es metró és a Kelenföldi pályaudvar zöld megközelítése, a dél-budai kerékpárút hálózat közösségi kerékpáros közlekedésbe történő bevonása érdekében.
Zöld Budapest
3-as metró pótlására használt buszsávok átalakítása a bringasztráda hálózat 3-as számú folyosójává
A 3-as metró felújítása hamarosan elkészül, kár lenne az évek óta pótlóbuszok részére fenntartott buszsávok visszaadni az autós forgalomnak. A 3-as metró buszsávjait kerékpárúttá alakítva, kiegészítve a többé-kevésbé meglévő Kiskörúti és Bajcsi Zsilinszki úti biciklisávokkal meg is kapjuk a 2030-ra tervezett budapesti bringasztráda hálózat 3-as számú folyosóját. Amellett, hogy nagy lakósűrűségű területek kapnának kiváló összeköttetést a belvárossal, a Váci úti irodafolyosó is könnyen megközelíthető válna, ahol az elmúlt években épült irodaházakban ezres nagyságrendben épületek zuhanyzós, őrzött, nagyon kultúrált kerékpártárolók.
Nyitott Budapest
3D-s zebrák a biztonságosabb közlekedésért
Örülnék, amennyiben 3D-s gyalogátkelőhelyeket csinálnának, főként az olyan intzézmények közelében, ahol gyerekek nagy számban gyakran megfordúlnak. Főként iskolák ovodák, sportlétesítmények közelében lenne célszerű, de más nagy forgalmú gyalogos lámpa nélküli helyen is elképzelhetőnek tartom, hogy hasznos funkciót látna el amellett, hogy még esztétikailag jobban néz ki, hatásos is egyben. A világ számos pontján fejlődő és fejlett országok használják ezt az egyszerű technikát Izlandtól Burmáig.
Nyitott Budapest
5 perces parkolóhelyek létrehozása a belvárosban
A belváros számtalan részén, különösen a Blaha Lujza tér 1-2 km-es körzetében rengeteg egyirányú utca van folyamatosan tömött parkolóhelyekkel. Illetve forgalmas csomópontokon mint például az Örs Vezér tere nincs lehetőség egy pillanatra megállni az autóval amíg kiszáll az ember utasa és kiveszi a csomagját a csomagtartóból.
Lehetetlen bepakolni egy súlyos tételekkel teli bevásárlást a saját otthonainkba, mert csak több száz méterre találni parkolóhelyet.
A nehéz csomagok, eszközök, áruk hazaszállítása, a rokonok költöztetése azon ritka esetek közt van ami indokolja a belvárosi autóhasználatot, de ez teljesen ellehetetlenül a teli parkolóhelyek miatt, pedig csak néhány percre lenne szükség egy helyre ahol meg lehet állni. Szükség lenne olyan parkolóhelyek kijelölésére, ahol félre lehet húzódni, hogy ne az egy sávos autóút közepén kelljen megállni forgalmi akadályt generálva ezzel. Lehetőséget kéne adni hogy az ember csak pár percre kiálljon a forgalomból, annak akadályozása nélkül.
Nyitott Budapest
5 vallás 1 nap
A Budapesti Kálvin Téri Református Templom, a Dohány utcai Zsinagóga, a Deák téri evangélikus templom, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom és az Istenszülő elhunyta Nagyboldogasszony magyar ortodox székesegyház látogatásának összekapcsolása. Az épületek látogathatóvá tétele, egységes jegyrendszer, egységes marketing, egyedi kulturális élmény. Vagy minden hónap egy adott napján ingyenesen legyen látogatható ez az 5 épület, amely alkalmakra vezetést is lehetne szervezni.
Nyitott Budapest
60 millióval több a Budapest Tuningra!
Min. 60 millió forinttal emelése a Budapest Tuning tavalyi költségkeretének, ami az infláción túl lényegesen növeli az idei keretet. Az ideális 120 lenne, sőt még ennél is többet javaslok a döntéshozóknak mérlegelni, akár a BP150 programsorozat költségvetését növelve, ugyanakkor nem akartam a KK keretéből túl nagy szeletet kiharapni.
Zöld Budapest
9-es dízel busz, trolira cserélése
A 9-es busz a 21. században egy dízel üzemű buszként halad végig az egész belvároson melyet könnyedén lehetne a környezetre lényegesen kevésbé káros, elektromos meghajtású trolira cserélni. Mivel a 9-es busz a Nyugati pályaudvartól szinte végig olyan pályán halad, ahol vagy már van felette troli felső vezeték, vagy párhuzamosan halad villamossal mely rendelkezik a felsővezeték ellátásához szükséges áramátalakítókkal, ezért a troli felsővezeték rendszerének kialakítása nem kerülne horribilis összegbe. Az Arany János utca és a Kálvin tér között kellene vezetéket kiépíteni (Deák Ferenc tér és a Kálvin tér között van villamos felsővezeték), illetve a Könyves Kálmán körúti megálló és a Liget tér között (ezen a vonalon végig van villamos felsővezeték).
Zöld Budapest
95 dB-nél hangosabb közlekedési eszközök korlátozása este 10 és hajnal 4 között
Ausztria egyes régióban betiltották a hangos motorokat. Ezt jó ötletnek gondolom és ezt adoptálnám az esti órákban Budapestre.
Mindegyik ablakom az Üllői útra néz (a gyorsforgalmi lehajtónál), így esténként fel-fel riadok egy két hangos sportautóra és sportmotorra. Nappal elviselem őket, viszont este (vagy tartsák be a KRESZ-t vagy) ne is tudjanak közlekedni nyélgázon. Ezzel az ötlettel az ilyen esti száguldozók kedvét venném el a hangos közlekedéstől.
Úgy gondolom, hogy az ilyen esetek nem csak az én környékemen fordul elő, hanem Budapest főbb útjai mellett is. Ez az ötlet tudom, hogy a hangos kisebbség, azaz a sportkocsi és sportmotor vezetők nem fogadnák örömmel, viszont így egy részük kiszorulna az egyéni közlekedésből és esténként a bulikázáshoz tömegközlekedési eszközzel kellene menniük, illetve lenne egy nyomás ezeken a sofőrökön, hogy csendesebb (és vélhetőleg kisebb károsanyag kibocsájtású) gépjárművet vegyenek maguknak.
Zöld Budapest
A 14-es villamos vágányainak gyeppel való beborítása
A Lehel utcán közlekedő villamosok jelentős zajt és rezgést generálnak, amelyek zavarják az ott lakók nyugalmát. A gyep telepítése remek megoldást nyújthat, hogy a 13. kerület Lehel utcájában is növekedjen a zöld felület, és ezzel együtt csökkenjen a folyamatos zaj- és por.
Zöld Budapest
A 7-es buszcsalád kiváltása villamossal a Bosnyák tér és a Széll Kálmán tér között
1972-ben megszünt a 44-es, a 67, a 68-as villamos, egyben megszűnt a villamos közlekedés az Erzsébet hídon. Azóta, pontosan 50 éve szerencsétlen villamospótlás zajlik ezen a vonalon iszonyú környezetszennyezéssel.
A prjekttel visszaépítenénk a villamost, mely gyors és kényelmes közlekedést tenne lehetővé. Alternatív budai végállmásoka Vörösvári út, a Móricz zsigmond körtér.
A projekt viszonylag költséghatékonyan is megvalósítható, hiszen a pálya és a felsővezeté(tartóoszlopok) megvannak a Bosnyák tér és a Thököly út, Hungária kört sarokig.
Zöld Budapest
A 74-es troli meghosszabbítása a Deák Ferenc térig
A 74-es troli Károly körúti végállomása rossz helyen van, jelentős gyaloglással érhető csupán el a Deák Ferenc tér. A metróvonalakra történő kényelmes átszállás sem biztosított. A 74-es trolinak a Deák Ferenc térig történő meghosszabbítása orvosolná ezeket a problémákat.
Zöld Budapest
A 74-es troli meghosszabbítása a Deák Ferenc térig
A 74-es troli Károly körúti végállomása rossz helyen van, jelentős gyaloglással érhető csupán el a Deák Ferenc tér. A metróvonalakra történő kényelmes átszállás sem biztosított. A 74-es trolinak a Deák Ferenc térig történő meghosszabbítása orvosolná ezeket a problémákat.
Zöld Budapest
A 83-as troli vasárnap is teljes üzemidőben járjon!
A 83-as troli üzemideje vasárnap és ünnepnapokon nem üzemkezdetkor, hanem 7 óra körül kezdődik, ezáltal a reggeli óráknak nem biztosított a közlekedés a 83-as troli vonalán. Ezt orvosolná, ha munkaszüneti napokon is teljes üzemidőben járna a 83-as troli.
Zöld Budapest
A budai alsó rakpart zebrái
A Duna-part budai oldalán még sokáig velünk marad az autóforgalom. A XI., I. és II. kerületek településfejlesztési stratégiáiban pedig megjelenik, hogy erősíteni kell a kapcsolatot a Duna-parttal. A Rákóczi- és Árpád-híd között több, sokak által használt lépcsős és rézsűs rakparti szakasz van, ahol közelebb lehet kerülni a Duna vizéhez, élvezni a csendesebb, folyóillatú részeket a városban. Jelenleg azonban csak néhány zebra áll a gyalogosok rendelkezésére, hogy biztonságosan eljussanak a vízpartra. Ez a beavatkozás alapvetően megváltoztatná a budai oldalon a kapcsolatot a város és a Duna között.
Ezeken a helyeken van szükség zebrákra: Margit-híd északi része, Clark Adam tér, Szabadsághíd északi része, Goldmann György tér, ELTE Lágymányosi terület.
A legfontosabb ezek közül a Margit-híd északi oldalán lévő lépcsőket összekötő gyalogos-átkelőhely, hiszen egy jól bejárható Duna szakaszhoz vezet.
1-21 elem, összesen: 599