1-21 elem, összesen: 599
Zöld Budapest
Róna utcai kerékpársáv folytatása
A Róna utcai kerékpársávot meg kellene hosszabbítani a Mogyoródi útig (ahol igy már mind a négy irányba haladna kerékpárút/sáv), így a kerület ...
Esélyteremtő Budapest
Önkormányzati kollégiumok létrehozása fiataloknak
A lakásválságra reagálva az önkormányzat alakítson kollégiummá egy köztulajdonban lévő használaton kívüli épületet.
A cél egy olyan kollégium és albérlet közti megoldás lenne, ...
Zöld Budapest
Park kialakítása a Nyugati téri felüljárón
A Nyugati téri felüljáró elbontása helyett telepítsünk egy parkot ide (mint a new york-i high line). Mivel az eddigi tervek szerint elbontásra ...
Zöld Budapest
Zöldebb és élhetőbb Bartók Béla Boulevard fejlesztése - közösség tervezés és -szervezés részeként
A Bartók Béla út, miközben forgalmas útszakasz, mégis az utóbbi időben sokkal élhetőbb, humanizáltibb jelenlétet mutat a kulturális szolgáltatók összefogása és tetteinek ...
Esélyteremtő Budapest
Zebrákat a Nyugati térre
A Nyugati térnél a Szent István körút illetve a Teréz körút keresztezhető akadálymentesen, de a Bajcsy és a Váci út nem. Viszont ...
Nyitott Budapest
éjszakai fény a röplabda pályán
A Városligeti sportcentrum gumi alapú röplabda pályájára lenne egy olyan ötletem mindenki számára, hogy sötétedés után is élvezhető legyen a röplabdázás, így ...
Zöld Budapest
Olcsó bejgli
A fatelepítések kapcsán a főváros telepítsen minden járdaszigetre ahol csak lehetséges(praktikusan a járdaszigetek csúcsaira, ahová rendszerint senki se lép), valamint az utak ...
Nyitott Budapest
közintézménynek figyelemfelhívó megjelenítése, egységes arculat, ezek applikációba való integrálása
A közintézményekkel kapcsolatos ötlet azért merült fel, mivel a hallgatótársaim többsége vidéki származású és a fővárosba történő költözésük során eleinte nagy fejtörést ...
Zöld Budapest
Napelemes közvilágítás
A közvilágítást, vagy annak egy részét (lehetôség szerint idôvel egyre nagyobb és nagyobb részét) napelemek segítségével üzemeltetni. Parkok, kutyafuttatók, utcák világításának, forgalomirányító ...
Zöld Budapest
Növényhomlokzat
Budapest belvárosában rengeteg foghíj-telek található, séta közben a határoló épületes homlokzatai - pár kivételtől eltekintve - nem nyújtanak kielégítő esztétikai élményt. Mind ...
Nyitott Budapest
Közlekedési fejlesztés az Üllői úton 4. (Vajdahunyad utca-Futó utca)
Ez az ötlet az 1543-mas számú, hasonló nevű, "Bokréta utca-Ferenc körút" elnevezésű ötletem egy folytatása. Annak megvalósulása esetén tudom az ötletet fenntartani. ...
Esélyteremtő Budapest
Épüljön zebra a Ferenciek terén a Klotild paloták mellett!
A Ferenciek terén lévő két aluljáró közül csak a metróaluljáró léte indokolt, a Klotild paloták mellett lévőre viszont nincs szükség. Szükség lenne ...
Zöld Budapest
Tanösvény
A korábban már létező tanösvény újragondolása, egyfajta botanikus kertté. A Tabánba érdekes növények telepítése illetve azok megismertetése információs táblák segítségével. A növények ...
Zöld Budapest
Több (szelektív) kuka kihelyezése Budapest közterületein
Közterületen fontos lenne a szelektív kukák számát növelni, azokat gyakrabban üríteni, valamint tisztítani, illetve motiválni az embereket azok használatára.
Az ötlet abból indult ...
Zöld Budapest
elektromos midibuszok beszerzése
Budapesten jelenleg hiány van midibuszokból. Ez a fő oka többek között a Budai Várnegyed elégtelen tömegközlekedési kiszolgálásának. Ha pedig új midibuszokat szerez ...
Esélyteremtő Budapest
relax center
egy kisebb méretü park a hol jógázni,relaxálni,kikapcsolódni lehet .Nagyon fontos ezt azér lenne jó mert sok mindent eltudna az ember engedni játszó ...
Nyitott Budapest
Ingyenes háztartástan és egészségtanfolyamok
Olyan alkalmak, előadások megszervezése, ahol az iskolában kimarad, vagy csak épp érintett témákat, és a mindennapokhoz szükséges tudást lehetne megszerezni azoknak, akikneke ...
Zöld Budapest
Kényelmes, széleskörű üveg- palack- és italos doboz visszaváltó rendszer
Egy olyan rendszer, amely a város sok pontján elérhető, automata, intelligens, és visszaváltja, elfogadja az összes üveget, palackot és fémdobozt. Amiért nem ...
Zöld Budapest
dedikált kerékpáros jelek mindket térre
A Lánchídon átkelt kerékpárosoknak nagy segítség lenne, ha kijelölt útvonalon haladhatnának tovább, kerékpárosjelekkel vagy nyitott kerékpársáv kialakítasával. Egy-két iránymutató tábla isnagy segítség ...
Zöld Budapest
A Szövetség utcai járdák felszabadítása
A gyalogosok kapják vissza a járdákat eredeti szélességükben, hogy az utcán kényelmesen el tudjon sétálni egymás mellett két, de akár három ember.
Szereljék ...
Nyitott Budapest
közösségi elektromos grill
Szabadtéri városi elektromos grillek parkokban, strandon (pl. Margitsziget, Nehru part). A közös sütögetés remek közösségépitő. Az elektromos grill nem füstöl, könnyen tisztitható. ...
1-21 elem, összesen: 599