Zárható és fedett utcai kerékpártárolók létesítésére pályázhatnak a kerületek

2024.02.06.hír
Nyílt pályázatot hirdet a Fővárosi Önkormányzat fedett, zárható kerékpártárolók beszerzésére és üzemeltetésére, hogy segítse a biztonságos kerékpártárolást olyan társasházi, lakótelepi környezetben, ahol ez közös tárolóhelyiség hiányában nem, vagy csak korlátozottan lehetséges.

A közösségi költségvetésben budapestiek javaslata és szavazatai alapján egy olyan pilot program indulhat, ami megalapozhatja a nyugat-európai nagyvárosokban már elterjedt kerékpárparkolási megoldást, ezzel is segítve, hogy még többen választhassák az olcsó, környezetbarát és egészséges kerékpáros közlekedést vagy sportot. A kerületek március 1-ig pályázhatnak a vissza nem térítendő támogatásra.

A projektben fővárosi kerületi önkormányzatok a kerékpártárolók beszerzésére és üzemeltetésére fordítható, vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra pályázhatnak a közösségi költségvetésben megszavazott bruttó 50 millió forintos keretösszegig.

A támogatást elnyerő kerületeknek kell gondoskodniuk a kerékpártárolók beszerzéséről, népszerűsítéséről, legalább 3 évig történő üzemeltetéséről, a használókkal való kapcsolattartásról és ehhez kapcsolódva egy általánosan a kerékpározásról szóló szemléletformáló tevékenységről.

A pályázat lehetőséget teremt arra, hogy egy alig ismert megoldást lehessen szélesebb körben is meghonosítani Budapesten, a nyertes pályázóknak ezért együtt kell működniük a Fővárosi Önkormányzat és a BKK szakembereivel a szolgáltatás kommunikációjában, a használati és üzemeltetési tapasztalatok megosztásában.

A pályázatok elbírálásakor előnyt élveznek azok a helyszínek, amelyek

  • közvetlen közelében a legtöbb lakás található,
  • van kerékpárút vagy kerékpársáv, de nincsenek MOL Bubi kerékpárok.

A pályázatból zöldfelületre nem építhető kerékpártároló, viszont támogatják, hogy autóparkoló helyére telepítsék ezeket a több jármű tárolására alkalmas eszközöket.

Elbíráláskor figyelembe veszik a pályázatokban leírt ügyfélszolgálati koncepció felhasználóbarátságát, a kommunikációs tervek minőségét és a beszerezni kívánt tárolók gyártói referenciát és garanciáit is, valamint, ha a pályázó kerület végzett lakossági igényfelmérést és vállalja a három évnél hosszabb ideig tartó üzemeltetést.

Minden kerület legalább egy és legfeljebb négy darab fedett kerékpártárolóra pályázhat, amit nekik kell beszerezniük. A támogatás kerékpártárolók gyártására nem használható fel, a betartandó műszaki leírás pedig meghatározza a használhatóságot és minőséget biztosító követelményeket.

Tekintettel arra, hogy korábbi lakossági felmérések alapján túljelentkezésre lehet számítani, valamint a fedett, zárható tárolás extrább szolgáltatást nyújt az egyszerű utcai lakatolásnál, a kerületek bérleti díjat kérhetnek a használóktól. A bérleti díjat viszont olyan jutányos áron kell megszabniuk, hogy annak az egy kerékpár által elfoglalt közterület alapján arányosnak kell lennie az éves lakossági autótárolás árával, és profitszerzésre alkalmas árat sem szabad meghatározni. A bérleti díjjal biztosítható az is, hogy aktívan használt kerékpárok legyenek a tárolókban.

A Fővárosi Önkormányzat szándéka szerint a rendelkezésre álló 50 milliós forrás erejéig annyi nyertest fog hirdetni, ahány pályázat megfelel a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek azzal, hogy az egy pályázatban elnyerhető támogatás összege legfeljebb 20 millió forint. A pályázatot online kell benyújtani. A pályázat kiírása és részletes útmutatója, a kapcsolódó űrlapok elérhetők az oldal alján. A pályázat benyújtási határideje: 2024. március 1. A pályázatok bírálati határideje: 2024. április 30.

A pályázati adatlap ebből a cikkből érhető el. 

Megosztás
Facebook logo