Elérhető, hányan támogattak egy-egy ötletet a kéthetes lakossági támogatási szakaszban
2025.02.25.• hír
Az űrlapot 4893-an töltötték ki a rendelkezésre álló két hétben.
Az idei programba beküldött 730 ötletből 575-öt lehetett az űrlapon támogatni. Ezekből került most ki a 300 legnépszerűbb ötlet, azok, amelyekre a legtöbb támogatás érkezett február 21-ig.
A támogatások összesítése alapján 300 (+9) ötlet jutott tovább a hivatali szakmai értékelésre, ITT tekinthetők meg.
Elérhető továbbá, hogy az egyes ötletekre összesen hány támogatás érkezett. Az eredmények két módon is megtekinthetők:
- a Lakossági támogatás eredménye 2025 elnevezésű dokumentum táblázatában,
- az ötletek adatlapján a „Hivatal visszajelzése” mezőben.
Mi történik ezután?
Fontos, hogy az ötletek még nem kerülnek automatikusan szavazólapra. Ezeket az ötleteket a következő hónapokban egyesével elbírálják a Hivatal illetékes főosztályai és szakemberei. Értékelik a megvalósíthatóságukat és a feltételeknek való megfelelésüket, szükség esetén összevonnak vagy módosítanak ötleteket, ellenőrzik a helyszíneket, vagy helyszíneket javasolnak, és véglegesítik az ötletek szövegét.
A szakmai értékelésen megvalósíthatónak ítélt ötletekből áll majd össze a szavazólapra kerülő ötletek listája. A szavazás várhatóan 2025 őszén indul. A nyertes ötleteket a Fővárosi Önkormányzat megvalósítja.
Köszönjük, ha Te is hírt adsz a továbbjutó 300 ötletről, és népszerűsíted az ötödik fővárosi közösségi költségvetést!